One heart, but two lovers - Second Chapter

Prince Charming

   – Miért sírsz, Hercegnő? – Az ismerős hang megrémiszt, ijedtemben ugrok egyet, de szerencsére nem esek le a padról. Próbálom a könnyeimet letörölni, de még mindig folyamatosan csorognak le az arcomon. A kócos szőke fej tőlem jobbra jelenik meg, majd levágódik a padra. Nem nézek rá, csak a távolban lévő csillagok derengését és az Eiffel-torony kivilágítását figyelem. Macskát valahogy zavarhatta, hogy semmibe veszem, mert alig egy perc után bökdösni kezdett.
   – Hé, ezt hagyd abba! – csattanok fel, próbálkozva, hogy a hangom szigorú maradjon, ami nehéznek bizonyul, mivel Macska a derekamat nyomkodja és rettenetesen csikiz.

   – Felelj, Hercegnő! Mi tört le ennyire? – fordul érdeklődve felém, mintha most mesedélutánt tartanánk. Zöld szemei a sötét miatt sárgásan világítanak. Tekintete nem szakad el rólam, nagyon komolyan beszélni akar róla, én viszont nem.
   – Nézd Macska! Nem szeretném feleleveníteni a dolgot, mert fáj, egyszer elég volt hallani tőle, nem akarom magamtól is – rázom meg lemondóan a fejem, majd újra Párizst kezdem fürkészni. Érzem, hogy a szemem könnybe lábad, és lassan elindul a kis könnycsepp a még nedves arcomon az állam felé. Mielőtt odaérne, Macska az ujjával letörli. Furcsa érzés a bőrömön érezni a ruháját. A sajátom teljesen más, mint az övé. Furcsa. Olyan, mintha a bőre lenne, de mégis kicsit simulékonyabb. Újra ránézek, mire elemeli a kezét.
   – Megesküdtem, hogy megvédem Párizst, és ha nem adod ki magadból a szomorúságot, akkor egy Akuma megszállhat téged. És ilyen későn már senkinek nincs kedve harcolni. – mosolyodik el barátságosan, ami megmelengeti szívem. Macska igazi hős. Mindenkire odafigyel és vigyáz rájuk. Kezdem rászánni magam, hogy elmondom neki, hogy összetörték a szívem, amikor bentről hangos sikolyt és éljenzést hallok. Macska mellettem talpra ugrik, engem is magával húzva, majd megáll a korlát szélénél. Ijedten nézek rá, ahogyan erősen magához szorít.
   – Bízol bennem, Hercegnő? – A kérdés egy részét elnyomja az ajtó felől tolongó emberek kiabálás, ami annyi: Fekete Macska! Megrázom a fejem, de belekapaszkodok a vállába.
   – Kellene? – suttogom. Átkarolja a derekamat, kicsit megemel, majd a párkányra ugrik, pont amikor a tömeg beér minket. A válla felett látom Chloét, Sabrinát és rengeteg ismeretlen embert.
   – Akkor csukd be a szemed! – Megteszem, amit a feketeruhás fiú mond, és kicsit erősebben ölelem, amikor eltűnik a lába alól a talaj. Hallom a saját sikolyomat, de annyira zúg a fülem a szél süvítésétől, hogy eltompulva jut csak el a fülemig. Macska nevet, valószínűleg rajtam, de nem engedek a szorításon. Ha Katicaként repülöm át a várost, akkor nem félek, ha lezuhanok, de most... rettegek az esés gondolatától. Halk puffanással érünk földet minden alkalommal. Nagyjából csak húszszor élem ezt át, mire Macska megáll és lerak egy háztetőre. Szerencsémre lapos a teteje a háznak, különben biztos lecsúsznék a sok cserépen. A maszkos srác még így is fog, hogy biztos ne essek le.

   – Minden rendben? – cikáznak rajtam zöld szemei, de semmi bajom nincs. A kisebb sokkot leszámítva. Idétlenül bólintok, mire nevetni kezd. – Nem úgy nézel ki. Na, gyere! – csúsztatja tenyerét az enyémbe, majd elkezd egy kémény felé húzni. Nem ülök le, így a mellettem lévő Macska sem. Így percekig csak Párizs csodás kilátását nézzük.

   – Van egy fiú... – kezdek neki, majd egy kicsit elhallgatok. Nem nézek rá, de a szemem sarkából látom, hogy rám figyel. – Hónapok óta szerelmes vagyok belé, de Ő erről persze semmit sem tud. És ma este megkérdezte, hogy hogyan keltse fel egy lány érdeklődését. Egy lányét, akit szeret. – Észre se veszem, hogy a könnyeim folyni kezdenek. Macska megfogja a kezem és magához húz, szorosan ölelve. A mozdulata meglep, de nagyon jól esik, pillanatnyilag nem vágyok másra, csak, hogy valaki megöleljen.

   – Sajnálom, Marinette – szól esdeklő hangon, mintha tényleg bocsánatot kérne. Ő nem tehet semmiről. Ő mentett meg attól, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam és Halálfej áldozataivá váljak.

   – Köszönöm, Macska. – Megtörlöm az orrom és kicsit hátrébb hajolok tőle, hogy lássam az arcát. Az is bűnbánó, de hamar eltűnik a kifejezés és egy magabiztos mosoly kerül a helyére.

   – Hát, fehér lovam nincs, de a szőkeherceg még lehetek – kacsint rám és megböki az orrom, mintha kisgyerek lennék. Belőlem is feltör a nevetés. Bennem van még az Adrien iránt érzett fájdalom, de jelenleg eltompul. Ez a jóképű, és nagyon rendes srác itt mellettem mindent megtesz, hogy ne legyek szomorú. Számomra egy igazi hős.
   – Melyik a házatok, Hercegnő? – Párizs utcái felett vagyunk jó húsz méterrel. Macska a botja tetején térdel, én a combján ülök és próbálom nem megfojtani, miközben kapaszkodom belé. Rámutatok a jelenleg kivilágítatlan pékségre, és már érzem is, hogy dőlni kezdünk. Talán hallom, hogy Macska levegő után kap, annyira megszorítom szegénykét, pedig annyira vigyáz rám. Óvatosan földet érünk, pont a pékség bejárata előtt.
   – Még egyszer köszönöm a segítséget –állok kicsit zavartan a fiú előtt, mire egy széles mosolyra húzza a száját. Kitárja a karját, mire megint megölelem.
   – Ez egy hős dolga, Hercegnő! – remeg az arcom, ahogy nevet, mert a mellkasán pihentetem. Belebökök az oldalába, mire ugrik egyet és elégedetlenül felkiált.
   – Ha neked szabad, akkor nekem is, Macska! – nevetek fel halkan, hogy a környéken lakók ne ébredjenek fel a csevegésünk miatt. Hitetlenkedve rázza a fejét, majd zöld szemei visszatalálnak rám.
   – Jaj, jaj, Hercegnő. Ezt még nagyon vissza fogod kapni! – kacsint megint rám és ördögi vigyorra húzza ajkait. Újabb nevetés roham tör rám, de még idejében sikerül elfojtanom. Közelebb lépek a jó egy fejjel magasabb fiúhoz, belekapaszkodok a vállába és gyors puszit adok az arcára. A tettem megdöbbenti, akár csak engem, de a belső forrásomból jövő magabiztosság nem hagy cserben. Rákacsintok és a ház bejárata felé indulok.
   – Jó éjszakát, Fekete Macska – pillantok utoljára rá. Ugyanott áll, kezét az arcára szorítva, enyhén döbbent kifejezéssel. Int egyet, majd eltűnik a sötét éjszakában. Próbálok a leghalkabban bejutni a lakásba, mert nem tudom, hány óra van. Megnyugszom, amikor meghallom apa horkolását a hálószoba felől, így a legnagyobb trappolással is felmehetnék, akkor sem kelne fel rá.