Different Endings: One heart, but two lovers

Heartbreaker

– Még mindig nem értem, hogy miért akarsz Chloé szülinapjára elmenni – értetlenkedek, miközben Alya csak a telefonját nyomkodja. Sóhajt egy nagyot és az orrom elé nyomja a készüléket, amin a Katicablog van megnyitva.

– Chloé kiírta, hogy meghívja Katicát a szülinapjára és erről nem maradhatok le. Másrészt, ha ő ott lesz, akkor Chloe nem fog Adriennel foglalkozni, így te rástartolhatsz. És BUMM! Mondd, hogy nem vagyok egy zseni! – bokszol levegőbe és nevetséges örömtáncot lejt, narancsbarna tincsei csak úgy ugrálnak körülötte. Kezemet a vállára teszem, de barátnőm még tovább pattog.

– ALYA! – emelem meg kicsit a hangom, mert nem hiányzik, hogy mindenki minket nézzen az udvaron. – Chloé utál engem, valószínű, hogy inkább kihagyom.

– Ne legyél ünneprontó Marinette! Chloé bulijai a legjobbak a városban, ha Katica nem is jön el, azért jót szórakoznánk ott, nem? – Tudom, hogy felesleges leállnom veszekedni vele, hiszen mindig ő jön ki belőle nyertesen. Megadóan emelem fel a kezeimet, mire egy hangos „Éljen!” hagyja el a száját. Persze vagy húsz fej fordul felénk.

– Akkor induljunk tőled, olyan hét körül – tervezgeti Alya, majd elrakja a telefonját és megölel. Ahogy szétválunk, megigazítja szemüvegét és elbúcsúzva két küön irányba indulunk.

Alyával kicsivel hét előtt elindulunk a hotel felé, ahol Chloé a buliját tartja. Legjobb barátnőm egész úton locsog, próbálva engem felvidítani, több-kevesebb sikerrel. Mire odaérünk, már kezd besötétedni, ezért látni lehet a sok színes fényt, ami Chloé lakosztályából szűrődik ki. A portás kinyitja előttünk az ajtót, mi pedig ismerve a járást, egyből a lifthez megyünk. Alya benyomja a legfelső gombot, mire a lift azonnal elindul. Ahogy közelítünk a tető felé, hallani lehet a kiszűrődő zenét. Barna barátnőm bekopog, és milyen meglepő, egy újabb alkalmazott nyit ajtót. Mindketten megköszönjük, majd belépünk a tágas szobába.

– Ah, a blogger és a poggyász! – Chloé idegesítő hangjára leszek figyelmes, ami mögülem szól. A csípős visszaszólás a nyelvemen van, de rá kell harapnom, mert nem akarok bunkó lenni, most az egyszer.

– Neked is szia, Chloé! – válaszol gunyorosan a mellettem álló lány, ami mosolyra fakaszt. Chloé és Sabrina teljesen egyszerre forgatja a szemüket, ami viszont elég ijesztő.

– Katica még nincs itt, de csak most kezdtünk. Amint megjön, mindent videóznod kell! – hadarja a beképzelt szőke lány, majd hegyes sarkain megfordulva eltipeg, mögötte a vörös pincsivel. Amint a két lány eltűnik a képből, végigpásztázom a termet, az ismerős szőke fürtöket keresve. Hátul találom meg Nino, Rose és Kim társaságában. Szerencsére Chloé nincs ott. Még.

– Gyere Marinette, vegyüljünk! – húz keresztül Alya néhány kisebb csoporton, akik közül alig ismerek fel valakit. Megállunk Adrienék csoportjánál, ahova betársult még Max és Juleka az idő során. Alya pont Adrien és Nino köze furakszik, én pedig legjobb barátnőmet követve közte és a szőke hercegem állok meg.

Mivel a zene is üvölt, mindenki hangosan beszél, különben nem halljuk egymást. Zavarba hoz, hogy ennyire közel állok Adrienhez, és ez a beszédemben is megmutatkozik. Ilyenkor persze a barátnőm belekönyököl az oldalamba, ami csikiz és fáj egyszerre, így ugrok egyet a szőke fiú felé. Részben ő az egyik oka, hogy melegem van, másrészt viszont nincsenek nyitva az ablakok, így meg lehet sülni idebent. Hiába járkálnak idebent fel s alá pincérek különböző hűsítőkkel, nem sokat használ.

– Alya, muszáj levegőznöm! – kiabálok bele barátnőm fülébe, majd elindulok az erkélyajtó irányába. Szerencsémre könnyen nyitható, így pik–pakk a hűvös éjszakába lépek. Nem fázom, mivel a boleróm is rajtam van, hála anyának, aki rábeszélt. Az esti szél a hajamba kap, néhány tincset az arcom előtt lenget.

Talán negyed óra telik el, mikor bentről a zene lassulását és két ismerős hangot hallok meg. A szívem egy percre összeszorul, majd heves vágtába kezd.

– Gyere Adrien, táncoljunk!

– Oh, kicsit... Kicsit rosszul érzem magam... Nekem, höm... nekem ki kell mennem a levegőre kicsit.

Az üvegajtó kinyílik mögöttem, majd halkan be is csukódik, ezzel elnémítva a benti lármát. A kiszűrödő basszusnál is hevesebben és erősebben ver a szívem, amikor Adrien is a korlátnak támaszkodik.

– Sok volt a buli? – kérdezi kedvesen, amikor megáll. Vállat vonok, mert tudom, ha kinyitom a számat, akkor valami eszméletlen hülyeség fog kicsúszni belőle. Így is alig bírom ki, hogy ne őt bámuljam. Csak a szemem sarkából.

– Igazából nem akartam jönni, csak Alya reménykedik, hogy Katica felbukkan. Tudod, mennyire imádja – kuncogok halkan, ezzel palástolva a zavarom.

– Amúgy, kérdezni akartam valamit. Tudom, Ninonak segítettél egyszer lányügyben, bár az egy vicces szituáció volt. – nevet Adrien is, majd felém fordul. Elakad a szavam, ahogy a tekintetünk találkozik. A szeme még a sötétben is ragyog, szőke tincseibe belekap a szellő. Kiszárad a szám, és megbotlik a nyelvem, amikor megszólalok.

– Mi lenne a kérdés? – Kicsit félek mit fog kérdezni, de próbálom magam lecsitítani, habár belül csapkodok, mint a dühös óceán a sziklapartot.

– Nos, van egy lány, aki tetszik... – Adrien egy percre megáll, pont mint a szívem. Idegesen a tarkóját vakarássza, majd folytatja. – Viszont ő nem nagyon figyel oda rám. Van valami ötleted, hogy mit tehetnék, amivel felkelthetném a figyelmét? – néz rám zavartan, de közben mosolyog, bár kicsit el is pirul közben. Körülöttem viszont minden megáll. Az időtől kezdve a szívemig minden. Valaki mást szeret. Mást. Szeret. Tényleg. Hiába nyitom ki a számat, nem tudok mit mondani. A szavak mind eltűntek a fejemből. De a legrosszabb... hallom ahogy a szívem szilánkjai becsapódnak. Több száz apró kis darabka.

Nem tudom mennyi idő telik el, de Adrien még mindig engem néz várakozóan. Próbálok nem sírni, mindent magamba folyatni, de a hangom így is rekedt és remeg egy kicsit.

– Szerintem add önmagad! Mutasd ki neki, hogy mit érzel iránta, hogy számodra Ő az egyetlen és hogy veled boldog lehet! – szólalok meg végü, de sokat pislogok közben, hogy a könnyek eltűnjenek a szememből. Megpróbáltam mindent, hogy neki ne tűnjön fel és talán sikerült is. Muszáj pozitívnak maradnom, mert ha sok negatív energia gyűlik fel bennem, akkor Halálfej megtámadhat. Halkan kifújom a levegőt, amit eddig visszatartottam, majd a mellettem álló fiúra pillantok.

– Összeszedem magam és elmondom neki. Köszi, Marinette! – veregeti meg hálásan a vállam, majd eltűnik a teremben. Egy ideig még látom a feje tetejét, majd az is eltűnik. Leroskadok a kis padra, ahogy a könnyeim folyni kezdenek. Az üresség mentális erővel súlyt le rám, szinte össze is tör.

Bent más lesz a zene, a lassú számokat a gyors és pörgős váltja fel, hallom, hogy mindenki azt skandálja, hogy „DJ Nino”. Örülök, hogy Alya nem jön ki, nem akarom a kedvét elrontani azzal, hogy én összetörtem. Csak ücsörgök a magányommal és a könnyeimmel, a gyönyörű párizsi panorámát nézve, már amit a könnyek nem homályosítanak el.

Nem tudom, mióta ülök kint vagy hogy mennyi az idő, de későre járhat, mert az emberek bent megcsappantak. Alyanak írtam egy SMS–t, hogy hazamehet egyedül is, ne foglalkozzon velem. Persze kérdezősködni kezdett, de sikerült lebeszélnem arról, hogy kijöjjön és meggyőztem, hogy menjen haza Ninoval. Egyedül Tikkivel beszélhettem, aki próbált felvidítani, de nem járt sikerrel.

– Marinette... – Tikki az orrom elé repült és szomorúan nézett a liláskék szemeivel. – Ne legyél így letörve Adrien miatt. Még változhatnak az érzései. Ahogy neked is. Egy fiú nem a világ.

– Tudom Tikki. De most fáj, és ez csak idővel fog elmúlni. Hiszen ismersz, mióta belezúgtam. Ez nem szimpla fellángolás. Tényleg szerelmes vagyok belé – bizonygatom még mindig remegő hangon Tikkit, amikor egy hangos kurjongás tör át az éjszaka csendjén. Ismerem ezt a hangot. Macska. Tikki visszarepült a táskámba, amit azonnal be is csuktam. Nem láttam Macska merre ment, de a hangját már nem hallottam. Folyamatosan folyó könnyeim nem apadtak, hiába törölgettem őket. Épp egy zsepit kerestem, amikor a hirtelen hang miatt majdnem leestem a padról.

– Miért sírsz, Hercegnő?