Blue as Ice

FÜLSZÖVEG

Ki hinné, ha az ember balesetet szenved, akkor máris minden megnyílik előtte? Minden világos és tiszta lesz, ami előtte teljesen homály volt? És ha már mindent tudsz, el tudod fogadni, amire rájöttél? Vagy hagyod elveszni?

x   Felix x Bridgette (LadyNoir)   x

x    romantikus   x

_____________________

Blue as ice

   Az aula terét a szünetet élvező diákok zsivaja töltötte meg. Izgatottan beszélgettek kisebb csapatokba verődve, mind a téliszünetet tárgyalták ki. Amikor a kellemetlen hangot adó csengő megzavarta a beszélgetéseket, panaszosan elindultak a diákok, vissza a termeikbe órára. Alig egy perc alatt az aula kiürült, mintha csak a tűzriasztó kapcsolt volna be, úgy tűnt el mindenki. Legalább is, majdnem.

   Felix egy rakatt könyvvel egyensúlyozva lépett ki a könyvtárból, mit sem törődve a késéssel. Nem azért, mert a lógásról volt híres, hanem mert a tanár megbízta, hogy hozzon el pár dolgot a könyvtárból. Hosszú lábaival gyorsan haladt, még ha nem is sietett. Úgy járta az iskola folyosóit, mintha fejből tudna minden útvonalat, akár a tenyerén a vonalakat.

   Felix legtöbbször mindenre fel volt készülve, ritkán érték meglepetések, ha érték is, azok mind Bridgette-tel voltak kapcsolatban, mivel a lány teljesen kiszámíthatatlan. De most nem ez lepte meg a fiút. A sok könyvtől nem látta rendesen az első lépcsőfokon lévő kifolyt üdítőt, ami pont annyira tette sikamlóssá a pepita köveket, hogy az ember elessen rajta. A szőke fiú egyik pillanatban még két lábon állt, a másikban a padlón feküdt, körülötte szétszóródott könyvekkel. A feje sajgott, majd szétrobbant, egy pillanatig mozdulni sem mert. Egyszer próbált meg felállni, de egy apró taszítás a földre szegezte.

    – Felix, jól vagy? – Ismerte a hangot. Ahhoz a bosszantó és idegesítő lányhoz tartozott, akit próbált elkerülni. Hatalmas, aggódó, kék szemek figyelték az arcát és minden mozdulatát. A lány térdre ereszkedett a fiú mellett, úgy hajolt felé.

    – Teljesen – felelte mogorván a fiú. A lány megint a földön marasztalta.

    –  Nem kellene még felállnod. Lehet, hogy komolyabb bajod is esett – aggodalmaskodott Bridgette, majd gyorsan felpattant a hideg kőről. – Keresek egy tanárt, addig maradj itt! – Ezzel elrohant egy másik folyosón. Felix nézte a lány távoldó alakját, és egy pillanatra a kék copfok és a hosszú, vékony lábak az ő egyetlen kedvesét juttatták eszébe. Hitetlenkedve megrázta a fejét. Ennyire bevertem volna a fejem? A kezére támaszkodva ülőpozitúrába helyezkedett, majd megpróbált felállni, ami a legrosszabb tettnek bizonyult, mert eléggé megszédült. Gyorsan nekitámaszkodott az egyik oszlopnak és annak mentén le is csúszott, vissza a földre. Újra cipőkopogás hangját hallotta, ezúttal nem egy, hanem két emberhez tartozott. Bridgette mellett egy fehér ruhás nő lépkedett, aki azonnal lehajolt Felix elé.

    – Hogy érzed magad? – kérdezte kedvesen, bár tudta, a fiú mogorva lesz vele. Már ismerte.

    – Remekül! – csattant fel Felix. Szőke haját egy gyors mozdulattal ki akarta seperni a szeméből, ám ez rossz mozdulat volt. A fejében olyan szorítást érzett, mintha egy dió lett volna a diótörőben.

    – Valószínűleg agyrázkódásod van. Nincs hányingered? – A fiú a fejét akarta rázni, de idejében észbe kapott.

    – Nincs.

    – Rendben, azért hívok egy mentőst, a balesetek elkerülése végett. – A nő felállt és tárcsázott egy számot, majd arrébb vonult, hogy nyugodtan tudjon telefonálni.

    – Miért vagy még itt? – fordult Felix Bridgette felé. A lány zavartan álldogált, tőle pár méterre. Felix tudta, hogy a lány milyen érzelmeket táplál iránta, és azt is tudta, hogy sosem fogja viszonozni. Nem azért, mert mást szeretett, hanem mert a lányt túl fiatalnak, éretlennek és hülyének tartotta.

    – Jah, én izé, már menni is akartam! – hebegte a lány és a haját igazgatva hátrálni kezdett. A fiú jégkék szemeiből áradó érzelemmentesség mindig elszomorította, de ennek sosem mutatta jelét.

    – Lehetnél annyira udvarias, hogy megköszönöd! – szidta le a védőnő Felixet.

    – Köszönöm – mondta unottan, majd elfordult a lánytól. Nem volt kedve végig nézni, hogy milyen reakciót váltott ki belőle.

   Felixként mindig rideg, távolságtartó, pedáns és kiszámítható volt. De amikor Macskává változott, mindent ledobhatott magáról és gátlások nélkül flörtölhetett, ugrándozhatott, viccelődhetett. Sosem tudta, hogy a gyűrű és Plagg, vagy csak a maszk adja neki ezt a lazaságot. Hogy igazából is ilyen lenne-e, ha nem kéne az elvárásainak megfelelnie.

   Az orvos két hét otthoni pihenőt javasolt neki, de Felix nagyon húzta a száját. Utált otthon lenni. Inkább lenne Bridgette-tel, minthogy otthon a szüleivel, akik a tökéletesség mintaképei. Mégsem tudott az orvosra hatni, így a délutánt a szobájába zárkózva töltötte. Ez ment három napig.

   Felix ágyban töltötte az egész reggelt, ebédre sem ment le, így mondhatná az ember, hogy depressziós lett egy kicsit, de Felixre nem vallott az efféle viselkedés. Ő inkább csak... unatkozott.

   Délután nekiállt pótolni az aznapi házikat, amiket egy osztálytársa küldött át neki. A délután hamar estébe fordult, Felix is kezdett fáradni, ezért átült a kanapéjára, hogy megnézhesse a híreket, ami mindig kikapcsolta egy kicsit.

   „– Idén korán jön a tél? – kérdezte a nézőket a szokásos híradós nő. A kezét a füléhez emelve várt, majd újra megszólalt. – A délután folyamán tizenöt fokot esett a hőmérséklet, ami kapcsolatban állhat az Eiffel-toronynál lévő csatával. – A következő pillanatban bevágtak egy képet, ahol Katica harcolt egy fehér hajú lánnyal. Felix teste megfeszült, a fáradtság azonnal eltűnt belőle. Gyorsan felpattant, ami azt eredményezte, hogy megszédült és a feje sajogni kezdett.

    – Tudod, hogy imádlak bosszantani, de tényleg komoly bajod eshet, ha most így elmész – aggodalmaskodott Plagg. Felix mit sem törődve a fejfájásával és a kis Kwamival, kilépett az erkélyére, ahol érezhető volt a komoly lehűlés.

    – Nem fogom cserbenhagyni a társamat – hadakozott Felix, majd a Plagghoz fordult.  – Plagg, karmokat ki! – kiáltotta Felix. A fekete Kwami eltűnt a macskás gyűrűben, a fiú testén fekete és lila buborékok szaladtak végig, a nyomukon fekete ruha jelent meg Felix testén. Haja egy pillanat alatt hosszabb lett, és más fazont vett fel, kinőttek aranyos macskafülei, szemfehérje zöld színt vett fel, és maszk fedte el az arcát. Indulásra kész volt.

   Az Eiffel-toronynál Katica minden erejét bevetve harcolt, hogy Hópehely ne boríthassa el egész Párizst hóval. A fehér hajú lány kicsit sem fáradt még el, de a hősön már látszódtak a fáradtság első jelei. Hópehely győztes vigyorral az arcán felnevetett, de a következő pillanatban elhalt nevetése, mert egy erős rúgás bő öt métert repítette a lányt. Fekete Macska a kezét nyújtva felhúzta társát a földről. Katica leseperte a ruhájáról a havat, és nézte a felkecmergő ellenséget.  

    – A hős lovag – nevetett fel gúnyosan, és egy hatalmas jeges hógolyót hajított a két hős felé. Macska a botját használta, hogy szétzúzza a feléjük közeledő, egyre nagyobb hókupacot. Hópehely toporzékolt, amikor se Macskának, se Katicának nem lett baja. Újabb és újabb golyókat dobott el, amik őt gyengítették le. Katica kihasználta az alkalmat és támadásba lendült. A lány megint elterült a hóban. Nem ő a leggonoszabb, akit eddig Halálfej elénk állított! – nevetett fel magában. A lány testéből távozott az Akuma, amit Katica azonnal hatástalanított is.

   Fekete Macska csak állt a nagy hókupac tetején, ami egy pillanat alatt eltűnt alóla, így a héten másodjára esett a földre. A feje zúgott, a látása homályos volt, és nem tudott felülni. Pánik lepte el, de hamar rájött, hogy Katica tartja a földön.

    – Macska! – szólongatta riadtan. A fiúnak sikerült végül Katicára összpontosítania, és csak a gyönyörű kék szemét nézte. Katica a kezét Macska feje alá csúsztatta, de nem érzett semmit a nagy púpon kívül.

    – Jól vagyok – suttogta Macska. Katica a kezét Macska arcára simította, aki ráhelyezte a sajátját. A kék szemek, a sötét fürtök és gyerekes báj hirtelen összerakták a puzzle kockáit és Felix látta maga előtt a lányt a maszkja nélkül. Katica kezdte magát kényelmetlenül érezni.

    – Macska – suttogta a lány, óvatosan simítva egyet a fiú arcán.

    – Bridgette – suttogta Macska válasz gyanánt. A lányban megállt az ütő egy pillanatra  és csak meredten bámult a fiúra. Macska a kezét a lány arcára simította.

    – Ho-honnan tudod? – dadogta Bridgette. A titka. A titok, amit hónapok óta őrizget. Ilyen egyszerűen rájött? Katicának még fogalma sem volt arról, hogy kit rejthet a fekete maszk. Felix megpróbált felülni, de Bridgette nem engedte.

    – Maradj egy picit a földön! – utasította kedvesen. Felix még mindig a lányt nézte, ahogy magában csatát vívott. A lány, akit szeret ugyanaz a lány, akit a nap nagy részében el akar kerülni. Nem tudta hogyan álljon hozzá, hisz Katicát szereti. Tiszta szívéből, úgy mint senkit még soha.

    – Most honnan kaparnád elő a védőnőt? – kuncogott fel Macska. Bridgette-nek elállt a szava. Távolabb húzódott a fiútól, és a sarkára ült. Nézte az előtte lévő fiút, aki Felix volt. A mindig jólnevelt, udvarias és rideg hercege. És egyben Fekete Macska, az idegesítő társa, akiért bármit megtett volna. Ha Macska Felix, vagy Felix Macska, akkor ő...?

    – Ha Katicát szereted, tudod szeretni Bridgette-tet? – kérdezte suttogva, igyekezve nem a fiú szemébe nézni. Felix felült, a feje megint zúgott, de nem érdekelte. Az ölébe húzta a lányt és átkarolta.

    – Ha te szereted Felixet, akkor szereted Fekete Macskát is? – kérdezett vissza a fiú. A lány az ölében alig egy tized másodpercig gondolkodott, amikor a fiú nyakába ugrott.

    – Igen. Igen. Igen. Igen – suttogta folyamatosan, szorosan ölelve Macska nyakát. A csengő nyomta a kulcscsontját, de abban a pillanatban egyáltalán nem zavarta. Felix is átkarolta a lányt és a hátát kezdte simogatni.

    – Én is – duruzsolta a lány hajába. Érezte, hogy a teste megremegett, majd el is lazult a karjaiban. Felnézett Párizsra. Az utcák sárgás fényben fürödtek, minden hő eltűnt, de visszatért a kellemesen csípő szél. Ott ültek egymást ölelve, és próbálták feldolgozni, hogy kit is szeretnek igazán.