FÜLSZÖVEG
Egyszer volt, hol nem, Párizsban élt két fiatal. Teljesen átlagosak voltak, amíg egy nap egy-egy ékszer meg nem változtatta az életüket és át nem szőtte azt a kaland, a románc és a féltékenység. A veszély, az aggódás, az elvesztés fájdalma.
x a sorozat előtt, a vége alatta játszódik x
x Mr. és Mrs. Agreste fanfiction x
x Páva és Pillangó Miraculous x
x Halálfej kiléte x
_____________________
Purity, a fehér páva
Purity [fn.] – Tisztaság. Lelkileg tiszta, tiszta lélek, szűzies tisztaság.
A tavaszi napsugarakat
felfogták a már zöldellő fák lombjai, akadt olyan fénycsík viszont, aki
átküzdötte magát az akadályon, és szőke tincseket tett még ragyogóbbá. A fiú
haja borzosan állt összevissza, nem foglalkozott vele túlságosan, hisz ez adott
neki egy bizonyos rosszfiús külsőt, amivel elriaszthatta magától az embereket.
Legalább is majdnem mindet. Kék szeme a lányt figyelte, aki magabiztos és
kedves mosollyal az arcán közeledett felé. Nem foglalkozott azzal, hogy ő
egyedül akarta tölteni a szünetet, mindig megtalált az udvaron, az egyik fa
alatt. Hiába voltak már tizenhét évesek, a lány még mindig laza fonatban hordta
a haját, és rózsaszín fém uzsonnásdobozt hordott magával. Elfogta a babakék,
lengős szoknyáját, és leült a fiú mellé. Egyikőjük sem szólalt meg, csak
üldögéltek egymás mellett, mint minden nap. Gabriel először még rászólt a
lányra, hogy hagyja békén, de csak mosolyogva vállat vont, és elkezdett
dudorászni. Mára már megszokott volt a felállás, Gabriel tűrte, Rebeccát meg
nem érdekelte.
– Mit csinálsz a
szabadidődben? – Rebecca hangja olyan, mintha a természet szólalna meg. Halk,
szelíd és lágy. Gabrielt mindig is emlékeztette a lányra, akivel együtt
harcolt, hogy megvédjék Párizst.
Gabriel nem
válaszolt, és a lány sem firtatta. Volt benne ugyan kíváncsiság, amit sosem
tudott visszafogni, de mára már tudja, amit tudni akart. Ha fiú nem is.
Az udvar csendjét
és békéjét egy hangos robbanás, majd visító szirénák törték meg, ami miatt a
fiú teste megfeszült. Rebecca kiszúrta ezt, de nem tette szóvá, csak amikor
Gabriel merev tartással felállt mellette, hogy azonnal távozzon.
– Nem kell mindent
egyedül csinálnod Gabriel! – jegyzi meg szelíden a szőke lány. Zöld szemei a
fiúét keresik, de ő csak hátat fordít neki.
– Menj el innen
Rebecca! – utasítja Gabriel a megszokott rekedtes hangján. A lány mosolyogva
nézi a fiút, persze azonnal a nyomába ered. Kiköti a sálját, így láthatóvá
válik a lila pillangóbross. Gabriel után nyúl, lehelet finoman összefűzi az
ujjaikat.
– Nem csinálhatsz
mindent egyedül. – Rebecca megáll, ezzel a fiút s hátra rántva. Gabriel
próbálja elhúzni a kezét, de a lány nem engedi. Idegesen fordul a lány felé,
hogy leteremtse, amikor kiszúrja az ékszert. Kék tekintete a lány zöldjébe
mélyed, egy pillanat alatt összeáll neki a kép.
– Gyere, mentsük
meg Párizst!
***
Rebecca idegesen
tűrt el egy tincset a szeméből. Sosem érezte még magát ennyire feszültnek, de
ennek is el kellet jönnie egyszer. A tenyere izzadt, és még megtörölni sem
tudta, mert Gabriel fogta. Próbált mosolyt varázsolni az arcára, de csak valami
gyenge utánzat sikeredett.
Megálltak a
hatalmas vaskapu előtt, ami nyikorogva nyílt ki előttük, amikor Gabriel
beütötte a kódot.
– Ez sem lehet
nehezebb, mint megvédeni Párizst – nyugtatta a fiú. Aprót szorított a kezén,
majd előre engedte, amikor kinyílt az ajtó. Rebecca ment elől, végig a széles
folyosón, nyomában a fiúval. Egy hatalmas szoba, azaz a nappali várt rájuk a
folyosó végén, ahol egy hasonlóan szőke nő és egy barna férfi ült Gregory
Agreste, Gabriel ikertestvérének társaságában. Rebecca félénken a nőre
mosolygott, aki erre egy szívélyessel válaszolt.
– Szerbusz Rebecca,
Odile vagyok, Gabriel anyja. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, a fiúk már
annyit meséltek rólad. – A negyvenes éveiben járó nő kezet nyújtott Rebeccának.
Odile akár tíz évet is letagadhatott volna, annyira fiatalos volt és ennyire
vigyázott a megjelenésére. A férje követte a bemutatkozásban. Arcán egynapos
borosta díszelgett, haja rendezetten volt lesimítva, pont mint idősebbik
fiának, Gregorynak. Kezet nyújtott a lány felé.
– Örülök a
találkozásnak, Gérald Agreste vagyok. – Rebecca még mindig félénken fogott
kezet, a barátja jelenléte sem nyugtatta meg. Gregory a kanapé mellett
ácsorgott kiolvashatatlan tekintettel. Az ember azt hinné, ha valakinek van egy
ikre, azok teljesen egyformák, de Gregory és Gabriel a természetükön kívül
alkatilag is különböztek.
A család vacsorához
készülődött, Becca Odile-lel beszélgetett, Gabriel az apjával, Gregory pedig a
szobájában kuksolt egyedül. A versengés már megszokott volt a fiúk közt, de az
idősebbiket, Gregoryt marta a féltékenység, hisz ő is epekedett a szőke szépség
iránt, és öcsikéje eddig nem tulajdonított nagy feneket a csajozásnak. Mégis
mindig mindent Gabriel kapott meg. Jobb
tanuló volt, ügyesebb érzéke volt a divathoz, őt szereti Becca.
Gregory mindig is
irigy és kapzsi volt, sosem volt elég, és mindig azt akarta, amit az öccse.
– Gregory, vacsora!
– kiabál fel édesanyja. Összeszedi magát, próbál barátságos képet vágni, majd
elindul lefele. Becca az anyja és Gabriel közt ül, így csak szemben tud vele
helyet foglalni. Mindig ő volt az, aki meg akarta szerezni a lányt, hisz
életében először tényleg szerelmes volt. De nem, Gabrielnek azonnal kellett a
lány, ha neki is. Kétszínű kígyó!
***
– Igazából sosem
éreztem nagyon a magamének – mondta zavartan a már huszonöt éves Rebecca. A
kezében ugyanaz a fekete dobozka pihent, amit kilenc éve a polcán talált. És
most itt ült Fuval szemben, készen rá, hogy lemondhasson az erejéről.
– Megértem kedvesem, de adhatnál neki még egy
esélyt! Esetleg, ha cseréltek Gabriellel, akkor újult erővel fogjátok védeni a
város. – Fu a keze közé vette Rebecca kezét, ujjait a dobozra szorította. A
szőke szépség elmosolyodott, úgy tekintett a százéves mesterre, mint a saját
nagyapjára. Felállt a puha szőnyegről, és egy mosollyal az arcán távozott.
Gabriel lelkesen
fogadta a csere ötletét, hisz szívesen kitapasztalta volna a pillangó nyújtotta
a lehetőségeket. Mindig lelkesen lapozgatta a könyvet, ami Fu adott neki, egy
idő után már meg is értette a kódolt nyelvet.
A pillangós medált
a nyakkendője alatt hordta, míg Rebecca a pávát hajtűvé alakította. Pavone és
Nooroo furcsállották a cserét, de nem volt ellenvetésük, hisz már számtalan
gazdájuk volt.
***
Eljött az a nap,
amire az egész Agreste és Maitre család várt. Gregoryt kivéve. Az esküvő.
A pár megfogadta
magának, hogy a mai nap csak az övék, így a város megmentése másodlagos. Ettől
függetlenül Rebecca a kontyába akarta rakni a pávás ékszert és ahhoz rögzíteni
a fátylat.
Az esküvőn mindenki
jelen volt, még a vőlegény irigy bátyja is, habár ottlétéről senki nem tudott. Gabriel
az oltárnál állva beszélgetett egy régi barátjával, akivel még egy osztályba
járt. Eközben senki nem figyelt oda a hasonmására, aki feltűnés nélkül osont be
a vőlegény öltözködő szobájába. Tudta, hogy mit keres, mert látta már a dobozt
az öccsénél, a brosst meg még többször a város hősén. Hamar összeállt a kép,
hogy ismeri ő a hősöket, így féltékenysége tovább nőtt. A szeretett nő, karrier és név, Párizs hőse. Ez sok volt, Gabriel
nem érdemelt ennyit.
Gregory alig öt
perc alatt megtalált a dobozt, a belső zsebébe csúsztatta, majd kilopódzott a
szobából. Egy alacsony ember ment el mellette, a feje tetején kopaszodott, de
nem lehetett több hetvennél. Nem szólt hozzá, csak amikor már mögötte járt.
– Nagy hibát
követsz el Gregory! – figyelmeztette Fu hátra se nézve. A szőke férfi
meglepetten megállt, mire hátrafordult a mester már eltűnt. Gregory
megkétszerezte a lépteit és eltűnt.
A táncparkett üres
volt, az ifjú páron kívül senki sem táncolt. A zene halkan szólt, mást nem
lehetett hallani, csak Rebecca sarkait, amikor földet értek.
Gabriel kiszedte a
hajtűt felesége hajából, ami azonnal a vállára omlott. Visszaadta a talizmánt,
ami kékesen csillogott a nő kezében. Egészan addig. A táncolók észre sem
vették, annyira elmerültek egymás szemében, hogy a talizmán ragyogni kezd. Percek
elteltével a nőnek tűnt fel először. Elemelte a kezét, amivel a talizmánt és
férjéét fogta. A kezében a kék és zöld köves hajcsat helyett egy ugyanolyan
fehér pihent. Gabriel olvasott erről, hogy a talizmánok képesek magukat
fejleszteni, erősíteni, de most szemtanúja is lett ennek. Felesége ragyogó
tekintettel nézett rá, és újra megcsókolta.
– Purity, a fehér
páva – suttogta Gabriel, majd ismét a feleségé ajkára tapasztotta sajátját.
***
A kertben meleg
volt, talán a nyár legmelegebb napja. Adrien már odakint játszott az érdekes
akciófiguráival, amiket nemrég kapott. A kapu nyikorgására letette a babákat,
és édesapját figyelte, amint belép a nagy kapun. Nem is nézett rá egyenes
tartása nem volt még ennyire merev soha. Adrien csodálkozva nézte, mi történt
apjával. Egyszerűen az, hogy nem az apja volt.
Gregory belépett a
hatalmas házba, ami véleménye szerint őt illette volna. A jobbra eső szobából
két ember, Rebecca és Gabriel hangját hallotta, amint egy új kollekción
dolgoznak. Kopogás nélkül belépett az ajtón, ezzel meglepve a házaspárt.
– Gregory, micsoda
meglepetés! – mondta meglepetten Gabriel. Közelebb lépett a bátyához, majd
kiszúrta a pillangós bross egyik szárnyát a nyakkendő alatt.
– Ez lehetetlen! –
Rebecca a szájához kapott, majd odarohant Gabrielhez. A szemüvegén keresztül
vizslatta bátyját, aki fölényeskedve nézett vissza öccsére.
– Meglepődtél? –
kérdezte kacagva Gregory. – Gondoltam, annyi kemény munka után megérdemlem,
hogy én is kapjak valamit.
– Ne butáskodj
Gregory, add vissza! – Gabriel kinyújtotta a kezét, de testvére elütötte azt.
– Te kaptál mindent
Gabriel! A nevet! A nőt! A családot! A szupererőt! De ennek vége! Mindent el
fogok tőled venni! Tönkre foglak tenni, és én fogom uralni Párizst! Majd egész
Franciaországot! Utána természetesen jöhet majd a világ is! – Gregory úgy
beszélt, mint egy őrült. Szőke haja csapzott volt, de egy simítással helyre
hozta.
Gabriel és Rebecca
rémülten nézett rá, a nő gyorsabban cselekedett, egy perc elteltével már egy
fehér ruha volt rajta, vállán egy íj pántja pihent. Előkapta fegyverét, és
Gregoryt vette célba, aki szintén átalakult, egész arcát maszk fedte,
fekete-lila öltöny volt rajta, kezében sétapálca. Utóbbit pörgetni kezdte, így
Purity nyila hozzá sem ért.
– Egy nőnek kell
megvédenie? Ez szánalmas, drága kisöcsém! – Gregory, aki magát Halálfejnek
keresztelte, meglendítette a botját, és egy határozott mozdulattal leterítette
a rá támadó Gabrielt. A férfi átesett az asztalán, nagy robajjal ért földet.
Purity is mellette végezte, hiába védekezett. Lassan visszaváltozott, a kis
Kwami mellette feküdt. Gabriel átkarolta a feleségét, aki mozdulatlanul hevert
mellette, szerencsére még lélegzett.
– Tönkre. Foglak.
Tenni. – Gregory visszaváltozott, majd gyors léptekkel távozott. Adrien még a
fűben játszott, semmit nem hallott a bent történtekből.
***
A csillagok fénye
mintha pislákolt volna, vagy nem, Rebecca nem tudta megállapítani, mert szemét
könnyek borították. Szorosan ölelte Gabriel nyakát, aki szintén nem akarta
elengedni őt. De el kellett, ugyanis a gép, amivel Gabriel meg akarta szöktetni
a feleségét perceken belül indult.
– Vigyázz magadra
és Adrienre! – suttogta sírástól rekedt hangon Rebecca, majd elengedte a
férjét. Hatra nyúlt a hajában, hogy kiszedhesse a csatját, és a férje kezébe
nyomhassa.
– Vidd magaddal! –
győzködte a férfi. Rebecca megrázta a fejét.
– Te még nagyobb
hasznát veszed. Tudom. Én biztonságban leszek. Gregory nem fog nekünk ártani. –
Kezét a hasára simította, majd utoljára megcsókolta férjét, és a kis táskája
szíjáért nyúlt. – Szeretlek Gabriel! Sajnálom, hogy nem hamarabb szóltam hozzád
a gimiben.
– Sajnálom Rebecca! Istenem, hogy ronthattam
el?! – A férfi arcán könnyek csurogtak, pont, mint a feleségén. Rebecca
megfogta a gyűrűjét, ami egy percre még jobban összetörte a férfit. Fogta és
visszahúzta a középső ujjára, majd ugyanezt megcsinálta a férfiével is.
– Ez a mi ígéretünk!
– suttogta utoljára a nő majd anélkül, hogy hátranézett volna, elment. Gabriel
még egy órán át volt a reptéren, majd ő is hazament. A házba, amit már nem tartott
otthonának, most hogy a felesége elment.
Bement a
tervezőszobájába, majd megállt a hatalmas portré előtt, ami Klimt stílusban
ábrázolta Rebeccát. A mögött volt Gabriel széfje. Gyorsan beütötte a kódot,
majd kinyitotta a hatalmas ajtót. A polcok eddig üresek voltak, amiket Gabriel
most sorra telepakolt. Először a könyvet, ami a talizmánok erejét írta le. A
lentiekre feljegyzéseket, majd a Tibetről szóló papírokat, és mindent, ami az
utazásról volt papír. Végül a páva talizmánt. Bezárta a széfet, új kódot
állított be, majd visszatért a szobájába. Bent sötét volt, akár csak bennem – gondolta.
***
Gabriel idegesen simított végig a haján,
ügyelve, hogy azt azért ne túrja szét. Új kollekciót tervezett, közben a
divatbemutatóján dolgozott, és Adrien megint felszívódott. A tv hangja
idegesítette, de amikor a képernyőre nézett, hogy kikapcsolja, érdeklődve
maradt ott a tekintete.
– Emberek! A nevem Halálfej! Adjátok át nekem
a katica fülbevalót és a fekete macska gyűrűt, különben...
– Sosem fogod megkapni! – A nagy fejet,
amik fekete pillangókból álltak, félbeszakította egy piros ruhás lány. Gyors
támadásba lendült, majd elkapta a sötét bogarakat, és szabadjára engedett
milliónyi fehéret.
– Úgy látszik,
megvannak az új hősök, akik befejezik a munkánkat, Drágám! – fordult a férfi a
feleségét ábrázoló festményhez. Tudta, hogy ő nem képes megakadályozni
Gregoryt, és ha megpróbálná, akkor annak csúnya ára lenne. De most, hogy Katica
és Macska megvédik Párizst, neki nem kell még foglalkoznia az eseményekkel.
Remek eredettörténet :3 párhuzamos idősík :)
VálaszTörlésHát ez elképesztő lett! *-*
VálaszTörlésWow! Nem csalódtam, zseniális lett ez a novellád is :3 Simán bele tudom képzelni azt eredeti sorozatba :D
VálaszTörlésZseniális lett❤ nincsenek szavak�� Lucia Summer, kedvenc bloggerem❤
VálaszTörlésCsodálatos nagyon jó lett csak így tovább!! :)
VálaszTörlésImádom 😃
VálaszTörlésNagyon jó😍❤️
VálaszTörlés