Different Endings: One Heart, but Two Lovers

Together

*Marinette*

– Levigyelek? – kérdezi Macska, de még mindig mozdulatlanul állunk.

– Szívesebben maradnék a tetőn – próbálok viccelődni, de nem nagyon működik. – Szerintem, a legjobb lenne, ha előtte MI beszélnénk, nem? Van egy-két elvarratlan szál.

– Egyetértek. De akkor nem mondasz Alyának semmit? – kérdezi, majd feláll. Átkarolom a nyakát, és hevesen megrázom a fejem. Macska elrugaszkodik a tetőről, majd a folyosón ér földet, Alya-tól pár méterre. Addig fog, amíg a lábam földet nem ér. Mind a ketten barna hajú barátnőmre nézünk, aki a fekete szemüvegén keresztül bámul minket.

– Alya! Nézd, én meg tudom magyarázni... – kezdek bele, de barátnőm félbeszakít.

– A-a! Marinette, ez szuper! Mondtam, hogy tedd túl magad azon a hülye Adrienen, de azt hittem komolyan mondtad, hogy nem akarnál Macskával kavarni. Részletekkel tartozol! – Alya szeme elkerekedik, miközben a kezével hadonászik.

– Még Macskával is meg kell beszélnünk dolgokat – próbálok kihátrálni ebből a beszélgetésből, de nem tudok. Segélykérően nézek a szőke fiúra. Pár pillanattal később megérzem a kezét a derekamon, kicsit magához szorítva.

– Ne haragudj Alya, de mára kisajátítottam magamnak Marinette-tet! – Sejtem, hogy Macska kacsintott egyet, mert Alya heves ugrálásba kezd.

– Rendben, megkaphatod, de hadd csináljak rólatok egy képet! – Alya felemeli a telefonját, mire én a mellettem álló srác mellkasára borulok.

– Alya, ne már! – nyafogok, de egyiküket sem érdekli. Macska megcsikizi az oldalamat, mire felegyenesedek.

– Szép mosolyt, Hercegnő! – suttogja a fülembe, majd Alya sikkant egyet, amikor elkészíti a fotót.

– Rendben, Tubicáim, vissza kell mennünk órára! – Alya belém karol és elhúz Macska mellől.

– ALYA! – csattanok fel. Az arcom vörös, de ahogy visszanézek a maszkos fiúra, látom, hogy az ő arca is piroslik. Nevethetnékem támad a látványra, mire Macska felém néz, a zöld szemeiben megcsillan valami, ami megmelengeti a szívemet. Hagyom, hogy a barátnőm végleg elhúzzon onnan, vissza a terembe.

*Adrien/Fekete Macska*

– Mihez fogsz kezdeni? – Plagg mellettem ücsörög a padon, még egy szelet büdös sajtot a szájába nyomva.

– Fogalmam sincs. Eddig nem tekintettem így Marinette-re, de amióta megcsókoltam, van valami furcsa bizsergés, ami eláraszt. Vagyis, csak örülök, ha látom – próbálok nem idétlenül beszélni, de nem nagyon jön össze.

– Felfordul tőled a gyomrom! – nyafog Plagg. – Nézd, Katica visszautasított, miért ne próbálkozhatnál be Marinette-nél?

– Nem is tudom. Csak furcsa, hogy hirtelen ilyen érzéseim vannak iránta – vakargatom idegesen a tarkómat. – És vissza is kéne mennem a suliba. Már vége az első órának.

– Vagy menj vissza Marinette-tel a könyvtárba! – viccelődik kis barátom.

– Nem vagy vicces, Plagg! – emelem fel az ingemet, hogy a fekete Kwamim elbújhasson alatta, majd visszamegyek az iskola épületébe.

A lépcsőn szembe megyek Marinette-tel, aki amint meglát lefagy a mosolya, mellette Alya, aki folyamatosan csacsog leginkább Macskáról. Ha tudná, hogy én vagyok!

Visszamegyek a terembe, ahol Nino azzal fogad, hogy igazolatlant kaptam, de ez érdekel a legkevésbé. A másik idegesítő tényező Chloé.

– Nem csodálom, hogy visszautasítottad Marinette-tet, eléggé fura csaj – megjátssza, hogy megborzong, miközben a haját igazgatja. – Amúgy sem a te súlycsoportod!

– Mert te igen? – kérdezek vissza flegmán. A hasonlóan szőke lány egy pillanatra megdöbben, de újra rendezi vonásait.

– Hát persze! Mi teljesen összepasszolunk! – próbálkozik Chloé.

– Nem is tudsz rólam semmit, Chloé! – idegesen beszélek vissza, de nem tudom, mi húz így fel. Talán, hogy Marinette-tet szidja.

– Ugyan már, Adrien! Ne legyél ilyen, hisz csak Marinette-ről van szó! – hitetlenül csap a lábára.

– Pont ez az, Chloé! Mindenkit lenézel magad körül, aki nem felel meg a te elvárásaidnak. Ami annyiból áll, hogy nézzen ki jól, legyen gazdag és jó a híre! – mindent a fejéhez vágok, de még mindig van bennem indulat. – Szerintem hagyj, Chloé! Mielőtt olyat mondok, amit magam is megbánok! – hideg pillantást vetek a lányra. Rendezett vonásain nem látok sem dühöt, sem csalódottságot, csak megvetést.

– Sok boldogságot Marinette-tel. Neked is pont olyan rossz az ízlésed, mint neki! – aprót toppant, majd megfordul és visszamegy a helyére, majd Sabrina-val kezd sugdolódzni.

– Ezzel nem segítetted ki Marinette-tet – szól közbe Nino.

– Tudom, de Chloé teljesen kikészít ezzel az idióta stílusával. Gyerekkorom óta ismerem és eddig nem ilyen volt – nagyot sóhajtva levágódok a haverom mellé, és már nem szólunk egymáshoz az órakezdésig.

Iskola után beszállok az ezüst kocsiba, ahol Nathalie és a testőröm vár. A táskámat magam mellé rakom, majd a kocsi lassan elindul. Nem szólalok meg, nincsen sok mondanivalóm.

Megállunk a ház előtt, amit az otthonomnak hívok, és mily meglepő apa megint sehol. Bevonszolom magam a szobámba, de ahelyett, hogy lefeküdnék pihenni, ami most nagyon jól esne, átváltozok és Marinette-ék felé veszem az irányt. A gyomromban csomó van, kissé ideges vagyok a beszélgetés miatt.

Halk puffanással érkezek a tetőre, felnyitom az ablakot és bemászok rajta. A kezem lecsúszik a párkányról és leesek, szerencsére az ágyára.

– AU! – hallatszik alólam. Gyorsan felülök, és látom, hogy a lány alattam fekszik. – Jesszus, mennyit nyomsz te?

– Bocsi, Hercegnő! – legurulok róla és mellé fekszem. – Miről akarsz beszélni?

– A csókról, azt hiszem... – Nem néz rám, tekintetét a rózsaszín plafonra emeli.

*Kívülálló/Írói szemszög*

Mindkét fiatalban ellentétes érzelmek kavarogtak. Marinette elveszettnek hitte a szerelem érzését, így hogy Adrien, még ha nem is szemtől szembe, de elutasította. Viszont a mellette fekvő szőke srácot már egyszer elutasította, de már nem látja akadályát, hogy ezt tegye. Miért lenne baj, ha esetleg vele járnék?

Fekete Macska gondolatai is hasonlóak voltak. Mind a ketten elutasították egymást, még ha nem is tudtak róla. Így, hogy Katica elutasított, nyugodtan foglalkozhatok azokkal az érzéseimmel, amiket Marinette iránt érzek. Miért lenne baj, ha vele járnék? Idővel, ha a kapcsolatunk komolyra fordulna, elmondanám neki, hogy én vagyok Adrien. Meg hogy is bízhatna meg bennem teljesen, ha nem tudja, ki vagyok a maszk alatt?

Egymás felé fordultak, tekintetük mélyen összeakadt, ahogy a zöld a kéket, a kék a zöldet figyelte, mintha a megoldást onnan tudnák kiolvasni. Végül a lány törte meg a csendet.

– Amikor megcsókoltál, egy pillanatra mindent elfelejtettem és csak kellemes melegséget éreztem – Ahogy a szavak elhagyták a száját az arca elvörösödött, mint a rózsák a tetőteraszán.

– Amikor megcsókoltalak kellemes bizsergést éreztem, mintha csiklandozna a vérem, ahogy végigfolyik bennem. – A szőke srác arca is piroslott, miközben kisepert egy kósza tincset a lány arcából. Lassan közelebb hajolt és ajkát a lányéra tapasztotta, lágyan és gyengéden, ismerkedően. A fiú érezte, hogy a lány megborzong a csókjától. Egy-két perc után hátrébb hajolt, hogy a lány szemébe nézhessen.

– Akkor mi most...? – Marinette nem tudta befejezni a kérdését, ami az lett volna, „Mi most járunk?”

– Mi lenne ha....? – Adrien is elakadt a sajátjában, de viccesnek tartotta a helyzetet. Halkan kuncogott, majd a lány fel nem tett kérdésére válaszolt, mintha olvasna a gondolataiban.

– Igen – suttogta. – Lenne-e kedve a hercegnőnek egy randevúhoz?

– Ezer örömmel!

Mind a ketten felnevettek. Furcsa páros voltak ők, de magukban ezt tudták. A lány, aki Adrienbe volt szerelmes, aki mellett egy értelmes szót nem tudott kinyögni. És a fiú, aki Katicába volt belezúgva, de az érzéseit nem tudta bevallani neki. Most mégis ott voltak, ahol lenni akartak, még ha nem is tudtak róla.

________

P.S.: Kellemes nyári szünetet! Azért írom most, mert nem tudom a következő rész mikorra várható. Az biztos, hogy hétfő-kedd nem, mert nem leszek itthon, viszont lesz időm írni és fordítani.