Dancing with tears in my Eyes

Fülszöveg

Ne mond el, hogy ki vagy! Hagyj találjam ki!

Egy érdekes tánc, a szembetalálkozás maszk nélkül, hogy láthassák egymás igazi valóját. Vajon készen állnak már rá? 

x   Adrinette   x

x   E/3, múlt   x

x   Enyhe songic beütés   x

x   Romantikus   x

_____________________

Dancing with tears in my Eyes

XXX

   A fekete pillangó elhagyta a szárított virágot, de egyből menekülni akart, vissza a gazdájához. Katica dinamikus mozdulattal elhajította a jojóját, ami fényesen világított, magába szívva a ronda és kártékony bogarat. Amint rázárult a jojó teteje, Katica visszahúzta magához, majd megérintette egy apró mozdulattal, de ezúttal egy ártalmatlan sárga pillangó távozott. Pár pillanatig csak figyelte, ahogy a bogár szárnyai segítségével egyre messzebb kerül. Ebben a pillanatban csak Katica volt. Párizs hőse. És nem Marinette, a hétköznapi lány, akinek jól kell teljesítenie a suliban és nem az, akinek párt kell magának kerítenie a nyári bálra. Minden porcikájával arra vágyott, hogy Adrien elhívja, de ahhoz már kevesebb volt, hogy ezt ő kérdezze meg a fiútól.

   – Szép munka! – állt meg mellette Macska. Öklét a lány felé tartotta, aki visszarázódott a jelenbe és a sajátját a társáéhoz érintette. Macskában ott volt az a kérdés, amit egy kerek hónapja fel akart tenni a lánynak, de félt az elutasítástól. Mégis erőt vett magán, megfogta a piros ruhás lány kezét, és nem engedte el azt.

   – Minden rendben? – kérdezte a lány, akit váratlanul ért a fiú mozdulata. Macska megköszörülte a torkát és tett egy lépést a lány felé, mielőtt megszólalt.

   – Szeretnélek elhívni egy bálba – hadarta. Belenézett abba a gyönyörű zafírszempárba, amiben képes lett volna elveszni. A lányon döbbenet jelei suhantak át, de hamar magához tért.

   – Milyen bál? – Ez volt az első kérdése. Tudta, hogy Macska nem habozna, ha felhozná a „Ki vagy a maszk alatt” témát. De Katica mégis félt egy kicsit ettől. Ő nem olyan, mint Marinette.  Mindig mindent elront, kétbalkezes és ráadásul táncolni sem tud. És azt is tudta, ha Macska arra a bálra hívja meg, amelyik az ő iskolájában van, akkor nagyban lecsökken a lehetőségek száma.

   – Az iskola, ahova járok minden nyár végén bált szervez, és arra gondoltam, hogy téged hívlak el, mivel ez egy álarcosbál, így nem kell félned, hogy mások rájönnek ki vagy – Macska megszorította a lány kezét. A szíve a torkában dobogott amíg a lány válaszát várta. Adrienként akár a suli összes lány elment volna vele a bálba, de ő épp nem Adrien volt. Nem az a srác, akinek olyan tökéletes az élete, mint saját maga. Aki a magazinok címlapján és plakátokon szerepel. Most Macska volt, aki Katica társa, aki szabad és vicces és aki követhet el hibákat.

   – Ha elmegyek, honnan fogod tudni, hogy én vagyok az? – Marinette nem akart egyértelmű választ adni azonnal, mivel ő maga is ott lesz, de nem akart nemet mondani, hogy aztán megjelenjen ott. Nagyot nyelt.

   – Arra gondoltam – Macska nem fejezte be a mondandóját, elkezdett a zsebében kotorászni az apró ezüstcsengő után – hogy ezt fe-feltehetnéd a ruhádra. – dadogta. A kis csengettyű a tenyerén pihent, de ő csak a lányt nézte. A szíve már olyan gyorsan vert, mintha a maratont futotta volna le. Egy idő után lehajtotta a fejét és szorosan összezárta a szemeit. Percek teltek el így. Csak akkor nézett fel a lányra, amikor a keze az övére csukódott, elvéve a csengőt.

   – Ott leszek – Ezzel a két szóval otthagyta a fiút a tetőn.

A BÁL ÉJSZAKÁJA, LE GRAND PARIS HOTEL

   – Hidd el nekem, gyönyörű leszel! – Alya az utolsó simításokat végezte a sminkjén, amikor Marinette kilépett az öltözőből. A ruhája ámulatba ejtő volt. A mellkasán vörös fűző volt, amit elől kellett megkötni egy fekete szaténszalaggal. A csípőjén ugyanilyen szalag szaladt végig, majd egy nagyobb adag piros tüll következett, amit egyre több sötétedő követett, az alján, ami a térdénél ért véget, már fekete volt. Fekete magassarkú volt rajta, a szegélyeinél ugyanolyan csipkével, mint amilyen a fűzőt is keretezte a mellnél. A maszkja világosabb piros volt, ami a szélei felé sötétedett, az alján és tetején szintén fekete csipke.

   – Biztos vagy benne? – kérdezte barátnője félénken. Annak sem volt tudatában, hogy úgy nézett ki, mint egy igazi hercegnő.

   – Úristen, Mari, gyönyörű vagy! – Alya a szája elé kapta a kezét, annyira el volt képedve. Megfogta barátnője kezét és leültette az előtte lévő székre. Levette a maszkját és elővette a sminkkészletét. Megfogott egy alapozót, amit gyorsan felvitt a lány bőrére, majd egy kis púderrel fixálta. A szemhéjára fekete szemfestéket tett, amit gyorsan el is satírozott, hogy füstösnek hasson. Szemceruzával kihúzta a szemét alul és fölül, az almácskákra egy nagyon kevés pirosítót hintett, majd egy mélyvörös rúzzsal körbe rajzolta barátnője száját. Visszaadta a maszkot és fejben megdicsérte magát. Marinette visszarögzítette az álarcát, majd felállt, ezzel a kis csengettyű is megcsendült a csípőjénél, amit a fűzőt összetartó szalagra húzott. A hangra újabb adag idegesség rázta meg testét, de próbált rajta felülkerekedni.

   – Menjünk! – Alya megint megfogta barátnője kezét, majd a hatalmas és díszített terem felé kezdte húzni. Mivel az iskolában nem volt akkora terem, ahova ennyi diák befért volna, ezért a szálloda egyik termében rendezték meg a bált. Alya elirányította magukat a megfelelő szobához, közben a ruhája néha a földet súrolta. Sötét bőrét kiemelte a fehér ruha, ami felsőtestén feszült, de deréktól lefele már lazább volt. Két vállpántja lelógva ugrált a lány lépéseinél.

   A szoba hatalmas volt, tele diákkal. Marinette szeme először Adrient kereste, majd Macskát. Fogalma sem volt, hogy fog találkozni a fiúval és az idegesség megint legyűrte. Közben a terem azon részén, ahol a diákok táncoltak, Chloé Adrien nyakára csimpaszkodott és nem nagyon akarta elengedni a fiút. Halovány sárga ruhája szívkivágású volt, és alig ért a lány térdéig. Adrien finoman lehámozta a lány karjait, amikor a számnak vége lett. Friss levegőre vágyott, így kimenekült a teraszra, remélve, hogy senki sem követi. Barátja Nino látta, hogy nem vágyik most társaságra, így megkereste a barátnőjét. Hamar rátalált, mivel nagy kontrasztot nyújtott a barna a fehérrel. Ellenben a lánnyal, ő fekete inget viselt, és még a sapkáját is hajlandó volt levenni. Megállt a két lány mellett, majd beszélgetésbe elegyedtek.

   – Mégis hogyan akarod felkérni Katicát? – kérdezte Plagg. Adrien nem mert otthon hagyni, nehogy Halálfej ilyenkor támadjon. Habár az elmúlt héten nyugodtság volt, azért nem akarta, hogy meglepetés érje.

   – Először meg kéne találnom – sóhajtotta a fiú. A Kwami végignézett gazdáján. Még nem látta átváltozva, de fura volt neki maszkban látni. A fekete anyag alól kivételesen nem a szokásos macskaszemek villantak ki, csak az átlagos zöldek, amiket azért szeretett, mert az édesanyjától örökölt. Újabb nagy levegőt vett, majd visszament a terembe. A fekete Kwami elbújt a teraszon, ahogy azt megígérte. A szőke fiú a italos pulthoz lépett, hogy töltsön magának egy kis vizet, amikor a zene ellenére is megütötte a fülét az apró csengettyű csilingelése. Egy tized másodperc alatt megfordult, szeme a termet járta végig, majd megakadt a baráti hármason. Marinette ruháján ott lógott az ezüstcsengő. Biztos nem véletlen!

   Gyors léptekkel indult, keresztül a termen, majd megállt legjobb barátja mellett. Nino megveregette a vállát.

   – Nem csodálom, hogy ilyen sokáig eltűntél. Chloé nem nagyon hagyott neked levegőt – Nino nevetett, míg Adrientől csak valami gyenge hasonlatra futotta. Szeme Marinette-en ragadt, főleg a csengőn. Alig, hogy említették, a szőke lány azonnal lefékezett Adrien mellett, átkarolva a fiú karját.

   – Adrien, menjünk táncolni! – Szinte visított, olyan magas hangon beszélt. Adrien ránézett, majd vissza a vörös szépségre. Látta a szemén az enyhe csalódottságot, ami elég erőt adott neki a következő tettéhez.

 Ne haragudj Chloé, de nem! – lefejtette a döbbent lány karjait, az este folyamán sokadjára, majd kinyúlt a lány felé, akivel a legjobban akart táncolni. – Szabad? – kérdezte egy picit meghajolva. A lány habozott. Annyira zavarban volt, hogy nem tudott megszólalni, habár száját szóra nyitotta. Chloé dühösen elviharzott mellőjük, mire Marinette is észhez tért.

   – I-igen. – Kezét a fiújéba csúsztatta, aki egyből a parkettre vezette. Adrien megállt, megfogta Marinette derekát, aki a vállát fogta. A fiú közelebb húzta a lányt, aki alig mozdult.

   – Minden rendben? – kérdezte a fiú, vigyorogva a lány zavarán. Mennyire aranyos! Gondolta Adrien.

   – É-én nem tudok táncolni – nevetett kínjában. Adrien is felnevetett.

   – Semmi baj! – A lány testét a sajátjához húzta, hallotta, hogy a lány lélegzete egy percre elakadt. A lány kezét újra a vállára helyezte, majd megfogta a kezét. Arcuk közt alig volt pár centi. – Majd én irányítalak!

   Marinette bólintott, majd Adrien elkezdte a táncot, magával húzva a lányt. A zene lassú ütemére mozogtak, egy idő után már nem is kellett mondania, hogy hova lépjen, mert a lány már magától táncolt. Fejét a mellkasára hajtotta tánc közben, miközben ő a dalszöveget suttogta a fülébe.

   – So far... /Oly távol/ - suttogta a fiú, kezével végigsimított a lány hátán.

   –  ... and so close... /és oly közel/ - folytatta Marinette, de amint rájött, hogy kimondta a szavakat megállt és nem mozdult. Adrien addig húzta a testém, míg újra táncolni nem kezdtek.

   – Nincs semmi baj, Bogárkám! – lehelte a fiú. A lány a karjaiban megborzongott, de azt nem látta, hogy az arcán könnyek csorogtak le. Csak annyit érzett, hogy a lány szorosan markolja az ingét. Elengedte a kezét, hogy felemelhesse a lány arcát, habár ő pont nem akarta, hogy a fiú így lássa. Nem mert a szemébe nézni. Ő volt az. A társa. A szerelme.

   – Adrien – suttogta. Újra megálltak, Marinette már két kézzel kapaszkodott a fiúba, aki szorosan magához ölelte.

   – Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan. A lány erőt vett magán, hogy a fiú szemébe nézzen, végül sikerült rászánnia magát. A szeme kicsit bedagadt, de Adrien még így is gyönyörűnek tartotta. Óvatosan lejjebb hajolt, megvárta a lány néma beleegyezését, amikor ajkát óvatosan a lányéhoz érintette. Úgy érezték mind a ketten, hogy az idő megállt, és hogy csak ők ketten vannak az egész világon. Végül Marinette szakította meg a csókot és zavartan hátrált egy lépést. Mind a két lába remegett, így nem sok volt hátra, hogy fenékre pottyanjon. A fiú újra magához húzta.

   – Hogy lehetsz te? – kérdezte Marinette sírástól érdes hangon. A fiú újra ringatni kezdte, megfogta a kezét, így újra elkezdték a táncot. Állát megtámasztotta a lány fején, ahogy válaszolt.

   – Mindig is én voltam – kuncogott. A lány újra megremegett a karjában, ezért szorosabban ölelte.

   – De... De Macskaként annyira... más vagy... – Alig találta a szavakat, valahogy mégis sikerült összetennie a mondatot.

   – Macskaként... önmagam vagyok, azt hiszem – Válasz közben szétnézett a teremben. Látta, hogy Alya és Nino őket nézik, majd észrevette Chloé gyilkos pillantását is. De semmi sem érdekelte a fiút, hisz a számára egyetlen lányt ölelte. A szám a vége felé közeledett, félt, hogy el kell engednie a lányt. Óvatosan megszorította, de amint Jon hangja elhalkult a lány konkrétan kirohant a karjai közül, egyenesen az erkélyre. A fiú értetlenül nézett utána, majd azonnal meg is indult. Ahogy kilépett a hűvös levegőre becsukta az ajtót, hogy senki ne zavarja őket. A lány nem nézett hátra, ő pedig nem állt mellé.

   – Hisz ismersz... Egy ügyetlen, kétbalkezes idióta vagyok – sóhajtotta a lány.

   – Én tudod milyennek látlak? – kérdezte a fiú, majd megállt a lány háta mögött. Szembe fordította magával és mélyen a szemébe nézett.  – Egy okos, kitartó, bátor, őszinte, önfeláldozó, hűséges és kedves lánynak. Aki bárkit el tud varázsolni. – Megint közelebb hajolt, de a lány csak hátrált. A könnyek megint ott csillogtak a szemében.

   – Te Katicát szereted Adrien, nem engem!

   – A katicamaszk mögötti lányt szeretem, attól függetlenül, hogy ki ő – mondta kicsit erősebben. Felemelte a kezét a lány arcához, hogy levehesse a maszkot. – És ez te vagy! – suttogta, majd újra megcsókolta a lányt. Pár percen belül elengedte, és csak a lány szipogását hallgatta. – Marinette, én tényleg szeretlek, és ezt hónapok óta el akartam mondani.

   – Én is szeretlek – motyogta a lány. A fiú arca felragyogott, de a lány csak a szemét forgatta. Muszáj Macskaként gondolnom rá, úgy kevésbé zavarba hozó! Kikapta a fiú kezéből a maszkját és a vállába öklözött, ahogy elment mellette.

   – Ezt miért kaptam? – A fiú fájdalmasan fogta a vállát, ahova a lány meglehetősen erőset ütött. Marinette felhelyezte a maszkot, majd az ajtóban megállt és visszanézett a fiúra.

   – Mert pimasz vagy. – Azzal kacsintott egyet és eltűnt a teremben. A fiúból kitört a nevetés, majd a lány után eredt. Megfogta a kezét és rákulcsolta az ujjait a lányéra. Megint a parkettre húzta, ahol az este hátralévő részét együtt töltötték. Hol beszélgettek, hol csókolóztak, hol Marinette rálépett a partnere lábára. Néha kimentek az erkélyre, ahol folytatták a táncot.

   A hajnal közeledtével sokan hazamentek, köztük Alya és Nino, előbbi megszorítva barátnőjét, utóbbi megveregetve haverja vállát. Viszont Adrien és Marinette maradtak, és az erkélyről nézték meg a napfelkeltét. A lány hajába a nap aranycsíkokat húzott, míg a fiúén sokat nem változtatott. A maszkot már régen levették, anélkül figyelték a csodálatos látványt. Egyiküknek sem volt kedve ezt a pillanatot megszakítani, akár így maradtak volna örökre. Mint Adrien és Marinette. Mint Katica és Macska. Mindegy hogy, csak együtt.