Az igazság - Fogadás #2

FÜLSZÖVEG

A 'felelsz vagy mersz?' sok őrültségre vette már rá a fiatalokat és ezen fiatalok közé már Marinette is csatlakozhat. Mivel meg kell csókolnia Fekete Macskát. Hogy mi is a játék vége? Talán a legjobb fogadás, amit Marinette köthetett.

x   LadyNoir / Adrinette   x

x   végzős osztály   x

x   E/1, jelen x

_____________________

   Adrien keze az enyémbe csúszott, gyengéden összefűzte ujjainkat, úgy húzott maga után. Próbáltam nem gondolni az osztályomra, a heves szívverésemre, hogy izzad a tenyerem, és hogy kétszer csókolóztam Adriennel. ADRIENNEL!

   – Hé, minden rendben? – fordul hátra mosolyogva. Amióta ismerem, talán ez a legszélesebb és legboldogabb mosolya. Mivel nyelni alig bírok, csak bólintok egyet. Ez elég neki, ismét elindul, fel a lépcsőn, majd be a könyvtárba. Kerek szemekkel figyelem, ahogy egy eldugott sarokban megáll. Elengedi a kezem, hogy kihúzzon egy széket, amire csak sután tudok leülni.

   – Szóval... – kezdem, a kezemet az asztalon összefűzöm, várom, hogy Adrien mondjon valamit, mert nekem nem jönnek szavak a számra.

   – Kicsit szeppentnek tűnsz – nevet fel gyengéden. Ismét megfogja a kezem, mire megint elszállnak a már gondosan összeállított mondataim.

   – Mi, nem, dehogy! Csak te, vagyis én, szóval te, meg Macska, és... – Idióta vagyok. A szabad kezemmel a fejemre csapok, hogy elrejtsem a zavaromat. Adrien ismét nevet, de nem gúnyolóan. Párizs hősnője nem tud egy épkézláb mondatot kimondani a társa jelenlétében.

   – Ha ez vigasztal, Adrien sem tud semmit kimondani, ha Katicával van – motyogja valaki unalmasan. A hang tompa, de kivehető. Felpillantok a szőke fiúra, akinek az arca hasonlóan piros.

   – E-ez nem igaz! – ellenkezik. – Plagg, ne beszélj hülyeségeket! – Adrien ingének belső zsebéből előröppen egy kis, fekete lény, ami pont olyan, mint Tikki, leszámítva a macskafület és hogy fekete.

   – Ez egy Kwami? – mutatok az álmos jószágra. Adrien bólint, de Plagg ismét közbeszól.

   – Persze, mi más lennék? Nélkülem nem lenne Fekete Macska, és ez az egész mizéria! – feleli nagyképűen. Nevetnem kell, majd én is megmutatom a Kwamimat.

   – Szerintem Tikki is kellett ehhez az egészhez. – A piros barátomat a tenyeremen ücsörögve tartom.

   – Ne foglalkozz Plaggal, Mari! – sóhajt Tikki, majd odaröppen a másik Kwamihoz.

   – Ugyan kérlek! – nevetet fel Plagg. Tikki morcosan néz rá, de ráhagyja a dolgot.

   – Hagyd őket normálisan beszélgetni! – taszít egyet Plaggon Tikki. A fekete apróság nyöszörögve arrébb repül, majd egy polc tetejére telepednek le.

   – Ott tartottunk, hogy... – kezd bele Adrien ismét. Amint az ismerős zöld szemekbe nézek, a lélegzetem elakad. Ismét. Megköszörülöm a torkomat, majd nekikezdem a mesélésnek.

   – Emlékszel Valentin napra? – megállok, de amikor Adrien bólint folytattom. – Mondani akartál valamit, de Kim, vagyis... Álnok Ámor félbeszakított minket. Vagyis... hát, tudod, amikor eltalált az a nyíl – dadogom. Adrient szórakoztatja a viselkedésem, de nem mond semmit.

   – Igen, eddig még megvan.

   – Akit a nyíl eltalál, az gyűlölni fogja azt, akit szeret, vagyis... én nem tudom, csak hirtelen rám támadtál, és nem tudtam, hogyan hozzalak vissza, aztán eszembe jutott, amit Rose mondott órán, hogy egy szerelmes csók megtöri, és... nos, szóval én...

   – Megcsókoltál? – kérdi kuncogva Adrien, velem egy magasságba hajolva. Az arcom vörös, és nagy a késztetés, hogy elfordítsam a tekintetem, de nem teszem.

   – I-igen, ezzel megtört a nyíl hatása, és visszatértél. Szóval, hát ennyi történt. Nem tudtam, hogy elmondjam-e, hogy nem befolyásolná-e a csapatunkat, vagy ilyesmi, hogy többet látsz bele vagy... Fogalmam sincs, és ne nézz így rám! – A tenyerembe temetem az arcom, nem tudok a szemébe nézni. Hallom, amikor felnevet, majd szorosan magához ölel. Az arcom egyre vörösebb, nyakamtól homlokig, de Adrien csak nevetett.

   – Lehet, tényleg csak zavaró lett volna, Bogárkám – megremegek a becenévtől, amit eddig csak akkor hallottam, amikor Katica voltam.

   – Annyira nem fair, hogy te nem szenvedsz zavarodban! – hallatszódik a gunyoros hang ismét. Adrien elenged, Plagg pedig a fejem mellé reppen.

   – Plagg maradj csendben! – szól rá a gazdája, de a fekete Kwami csak vigyorog.

   – Adrien megpróbált Katicának verset írni, ami annyira nyálas volt, hogy azt hittem egy életre elveszi az étvágyamat. Elképzelni nem lehet, hogy milyen, amikor Adrien rólad áradozik. – Felpillantok a fiúra, akinek az arca hasonló színű, mint az enyém.

   – Mennyire zavarban vagy – nevetek fel végre először én is. Adrien szeme elkerekedik, mondani akar valamit, de elakad.

   – Ne izélj már te is! – nyavalyogja. Elfordítja a fejét, hogy ne kelljen a szemembe néznie. Még hangosabban nevetek, egy apró puszit akarok nyomni az arcára abban a pillanatban, amikor visszafordul, hogy mondjon még valamit. Az ajkunk éppen csak összeér, én el a akarok húzódni, és zavaromban elsüllyedni, de Adrien magához húz, hogy ismét megcsókoljon. Ez alkalommal nem ellenkezek, viszonzom a támadást, ami ugyanolyan lágy, mint legutóbb. Karomat a nyaka köré fűzöm, az ő keze a derekamra siklik, minden annyira tökéletes. A pillanatot egy apró öklendezés hangja töri meg. Elszakadunk egymástól, kifulladva és kivörösödve pillantunk a kellemetlen kis Kwamira. Tikki a szemét forgatja, de mosolyog. Valamiért ez után a csók után kevésbé érzem magam feszültnek. A gyomromban fesztelenül csapdosnak a lepkék, de ezt az érzést már megszoktam, ha Adrien közelében vagyok. Nem távolodik el annyira, ujjait összefűzi az enyémekkel, ahogy elindulunk a terem felé. El tudom képzelni, hogy mennyire vigyorgok, de ez pillanatnyilag nem érdekel. Boldog vagyok, mert az élet mostanra teljesen tökéletes, és már nincs egy zavaró tényező sem.