FÜLSZÖVEG
A 'felelsz vagy mersz?' sok őrültségre vette már rá a fiatalokat és ezen fiatalok közé már Marinette is csatlakozhat. Mivel meg kell csókolnia Fekete Macskát. Hogy mi is a játék vége? Talán a legjobb fogadás, amit Marinette köthetett.
x LadyNoir / Adrinette x
x végzős osztály x
x E/3, múlt x
_____________________
A szobában hatalmas hangzavar volt, a végzős osztály
hangzavara még a folyosóra is kihallatszott, ami nem csoda, hisz ahol DJ Nino
felbukkant, ott remegtek a falak. Persze a szomszédok nem mertek volna szólni,
hiszen a buli egyik résztvevője a polgármester lánya volt. Kellett ugyan idő,
de Chloén megtört a felszínesség, és most már elviselhető, sőt élvezhető is a
társasága.
Marinette Alya mellett ült, mellette Nino, Adrien,
Nathaneal, Chloé, Sabrina, Juleka, Rose, Max, Kim és Alix. Ivan és Myléne nem
rajongtak az üvegezős, ’felelsz-vagy-mersz?’
játékért, így az ágyra telepedve figyelik a játékot. Kim megpörgeti az üveget,
szinte maga is beesik a kör közepére, annyira részeg már. A kör közepén lévő
üveg eleinte teli volt, de ennyi fiatal hamar megiszik egy üveg bort.
Az üveg szája Chloén áll meg. Kim végre bosszút állhat a
lányon, amiért ő megalázta anno, és mert kicikizte az Alix-szel való kapcsolata
miatt. Kevesen tudják, hogy a lány nemrég jött össze a művész lelkű
Nathaneallel, és ezt az infót most ki tudja használni.
– Felelsz vagy
mersz? – kérdezte egy idióta mosollyal Kim. Kiszőkített tincsei most is az
égnek meredeztek, amikor közéjük túrt.
– Merek! –
válaszolta Chloé egy merész vigyorral, mert azt hitte rajta senki nem foghat
ki.
– Csókaldj meg a
barátodjat! – adta ki az utasítást Kim. Chloé még becsiccsentve is elsápadt egy
pillanatra, majd rendezte a vonásait. Odafordult a mellette ülő vörös fiúhoz,
hogy megcsókolja. Ajkaik alig értek össze pár másodpercig, amikor a lány
elhúzódott. Hátra dobta szőke haját, majd fapofával nézett a tömegre.
– Mi van? – morogta, de közben nevetett is. Nath
még kicsit megilletődve ült mellette, és csak vigyorgott. Chloé megpörgette az
üres üveget, ami végül Marinette-en állt meg.
– Ez remek! –
motyogta magának a lány. Szerencsére ő volt az egyike azoknak, akikben kevés
alkohol volt, hiszen hogyan menti meg Katica spiccesen a várost?
– Felelsz vagy
mersz, Marinette? – Noha a szőke ördög megjavult, így részegen maradt benne egy
kis gonoszság.
– Merek! – felelte
Marinette tettetett magabiztossággal, de szívesebben mondta volna, hogy felel.
– Nos, akkor
csókold meg Fekete Macskát! – nevetett fel Chloé. A csoport nagyokat pislogva
nézett a szőke lányra, aki farkasszemet nézett Marinette-tel.
– Ne már! – sóhajtotta Mari. – Fekete Macska
egy bájgúnár! Mellesleg honnan szedjem elő? – ellenkezett azonnal. A fiú a
társa volt! Ha Adrien nem lett volna a képben, akkor talán lehetett volna
valami, de mar egyáltalán nem tekint rá úgy, mint lehetséges barátra. Adrien
erről mit sem tudott, hogy a lány Katica, és meg kell őt csókolni. Egyedül az
egoját bántotta a sértés.
– Nem kell most azonnal. Kapsz rá... mondjuk egy
hetet. Így áll a fogadás? – nyújtotta Chloé a kezét. Mari végigmérte a lányt,
majd kelletlenül bólintott.
– Igen.
– Úristen, mégis
mihez fogok kezdeni?
– Marinette,
nyugodj meg!
– Nem tudok! Én nem
tudom őt megcsókolni!
– De hisz egyszer
már megtetted!
– Az szükséghelyzet
volt! – fordult a kis Kwami felé Marinette. Tikki mellette lebegett, próbalták
kitalálni, hogy mi legyen a csókkal.
– Macska egész
jóképű. Miért nem akarod megcsókolni? – kérdezte ismét a piros lény. A lány
felsóhajtott és nekikezdett a részletes kifejtésnek.
– Macska a társam.
Ha a flörtölése esetleg valami több is lenne, akkor sem tehetem ezt vele. Mi
van, ha összetörik. Mert én csak szórakoztam vele? Nem tehetem ezt.
– De nem Katicaként
kell megcsókolnod! Nem feltétlenül. Marinette-ként is megteheted.
A fürdőszoba előtt
csak egy ember várakozott, hogy végre bemehessen. Akaratlanul is, de
meghallotta a bent folytatott beszélgetést. Marinette
lenne Katica? Gyors léptekkel távozott, nem csak az ajtótól, hanem a
buliról is.
– Szerinted, ha fel-alá
ugrálok Párizs utcáin, akkor Fekete Macska csatlakozni fog hozzám? – kérdezte
kétkedve Marinette a Kwamiját. Tikki hevesen bólogatott.
– Szerintem ez az
egy módja van. Különben hogyan találnád meg? – vonta fel fél (nem létező)
szemöldökét. Gazdája végül belátta igazát, majd átváltozott, hogy felhívja
magara a társa figyelmét.
– Ez hülyeség – mondta magának századjára
Katica az elmúlt egy órában. Egész Párizst végigfutotta, de Macska nem tűnt
föl. – Komolyan feladom! – Meglendítette a jojóját, ami megakadt egy kéményben,
majd elrugaszkodott. Teste már a levegőben járt, amikor valaki lerántotta, és
egy tetőre zuhantak. Katica fájdalmasan felnyögött, amikor kemény esett. Szemét
összeszorította, pont, mint a fogsorát. Testére valami súly zuhant, de nem
tudta mi, mivel még nem látta.
Amikor ki akarta
nyitni a szemét, egy száj tapadt az övére. Puha volt és határozott. A hirtelen
jött támadás ledöbbentette, szemei elkerekedtek, tekintete egy zöld macska
szempárral találkozott. Próbálta magáról lelökni a fiút, de válaszul csak még
jobban le lett szorítva. Macska olyan lágyan csókolta, hogy a lány ellenállása
szertefoszlott. Nem viszonozta a csókot, de nem ellenkezett. Szeme ismét
lecsukódott, csak akkor nyitotta fel újra, amikor Macska megharapta az ajkát.
Leszállt a lányról, majd talpra állította.
– Ezt mégis mire véljem?
– fordult értetlen és vörös arccal a fiú felé. Az vigyorogva magához húzta a
lányt, apró csókot nyomott az arcara, majd a füléhez hajolt.
– Csak a fogadás
végett, Bogárkám! – Újabb apró csókot nyom a nyakara, visszahajol, hogy a lány
szemébe nézhessen, majd hátat fordít és elrohan.
– Én... de... de...
Mi? Én... Nem! Macska! – dadogott a lány. Zavartan nézett a fiú után, aki egy
pillanat alatt eltűnt az utcáról. Marinette is pont ezt akarta csak. Eltűnni.
Hétfő reggelre túl
volt mindenki a másnaposságon, senkin sem látszódott, hogy mennyire elázott
péntek este. Alya kicsit még álmosan várta az ajtóban barátnőjét, aki
kivételesen időben érkezett. Hiába próbált koncentrálni arra, hogy ne gondoljon
a csókra, néha mégis elkalandozott, és fülig belepirult.
– Téged meg mi
lelt? – halad el mellettük Chloé. Szőke haja ismét szoros és tökéletes copfba
volt kötve. Páran még köré gyűltek, hogy hallják a válaszát, amikor egy fekete
limuzin állt meg az iskola előtt.
– Sikerült már
megcsókolnod Macskát? – kérdezte Rose igazi érdeklődéssel. Közben Adrien
odasétált hozzájuk, hogy válaszoljon a zavarban lévő lány helyett.
– Túl van rajta.
Láttam. Sikerült féltékennyé tennie. – Megragadta a lány derekát, hogy arrébb
húzza a tömegtől. Marinette lába remegett, ahogy a fiú mellett állt. Adrien
eltűrte szőke tincseit az arcából, lehajolt és gyors csókot nyomott a lány
szájára.
– Mi, vagyis... Én,
mi? – hadarta akadozva, bár értelmes szavak nem nagyon jöttek ki a száján.
– Jó reggelt! Ez
már nem része a fogadásnak! – nyugtatta Adrien a lányt, míg a többiek kerek
szemekkel figyeltek utánuk.
– Te... Mi? Macska?
– folytatta Marinette az értelmes kérdéseit.
– Remélem, óra előtt van pár perced, kíváncsi
lennék az első csókunk részleteire.
_____________________
Nem akarok a novella elejére firkálni, mert most olyan szépen rendbe tettem az oldalt :D
Ez a novella amolyan kis édeskedés az utóbbi után. Had hangsúlyozzam ki, hogy NEM készül hozzá folytatás. Ha egy novellának lesz folytatása, azt fel fogom tüntetni :)
Ez a novella amolyan kis édeskedés az utóbbi után. Had hangsúlyozzam ki, hogy NEM készül hozzá folytatás. Ha egy novellának lesz folytatása, azt fel fogom tüntetni :)
OMG!
VálaszTörlésImádtam! 😍😍😍Annyira tetszett! Kedvenc jelenet: amikor Adrien bejelenti, hogy féltékennyé tette😘 Meglepődtem Chloe x Nathanielen, nem tudom miért. Valahogy frucsa....de jó értelemben. Ahogy az is, hogy Chloe és Sabrina ilyen jó barátok lettek a többiekkel.
Egyszer írsz egy novellát Alya illetve Chloe szemszögéből? Érdekelne, hogy azt higyan oldod meg😉😉
Kíváncsian várom a többi novelládat!
Puszi: Bella M.😘
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEgyébként....ha megkérhetlek, csinálsz a One heart but two lovers-hez egy borítót? Idegesít, hogy a többihez van, ahhoz meg nincs😂😂😂😂
VálaszTörlés