FÜLSZÖVEG
Sosem tudhatod, hogy mi megy tönkre és mennyire. Hogy mikor jön el a vége, amiről nem is tudtál. Hogy kinek mennyit érsz, és mennyit adna érted. Sosem tudhatod, hogy mikor veszted el azokat, akik számodra a legfontosabbak. És hogy a harc még nem ért véget.
x LadyNoir x
x Mrs. Bustier akumatizálva x
x Marinette / Katica szemszög x
x jelen x
Nem vállalok felelősséget :*
Lucia xox
Lucia xox
_____________________
If today was Your last day
Az osztályban csend
van, ahogy belépek. Mindenki a könyve fölé görnyed, jegyzetel, nem úgy, mint
általában. Mrs. Bustier is a könyve fölé hajol, az ajtó csukódására azonban
felnéz. Próbálok kiagyalni valamit, mielőtt megkérdezné, miért késtem.
Kivételesen nem a vidám és ragyogó türkiz szemek néznek rám, hanem megtört
zöldek. A tanárnő nem szól egy szót sem, ezért leülök a helyemre Alya mellé.
– Hé, mi történt a
tanárnővel? – kérdem a nagyban jegyzetelő barátnőmet. Némán megrázza a fejét,
de valamit leír a papírra, amit nekem címez. Nem tudjuk. Ismét a harmincas éveit járó nőre nézek. Szomorúnak és összetörtnek
tűnik, a szeme alatt fekete karikák húzódnak, ami alvatlanságra utal. Ő is rám
néz, majd ismét le. Tudom, hogy valami nem stimmel, de nincs időm ezzel
foglalkozni, mert le vagyok maradva a jegyzetelésben.
Nem is figyelek
oda, hogy mit írok, a toll hegye magától siklik a papíromon. Szeretnék
beszélgetni Alyával, de amikor kinyitom a számat, leint, és a tanárnőre
mutogat. Így csendben telik az óra, csak a az tollak kattogása hallatszik a
teremben. Úgy tűnik ez senkinek sem gyanús.
– Rendben. Az
órának vége – töri meg a csendet Mrs. Bustier gyenge hangja. Feláll az asztala
mögött, közben az ajtóra mutat, hogy távozzunk. Becsukom a füzetet, majd a
barátnőm jobb oldalán elhagyom a termet. Az udvaron sehol senki, ami nem
meglepő, mivel tíz perc van hátra még az órából. Mindannyian a betonozott udvar
egyik sarkában állunk meg, és a tanárnő állapotán kezdünk agyalni.
– Valami nincs
rendben! A tanárnő mindig mosolyogva magyaráz az órán! – kezdem az érvelést,
ami mindenkiből helyeslő bólogatást vált ki. Majdnem mindenkit.
– Láttátok a haját?
Ha az enyém lenne ilyen, én is letört lennék – vág közbe Chloé, közben a manikűrét
nézegetve. Egy morgás szakad ki a számon.
– Ez nem vicces,
Chloé! Ha ilyen állapotban van, abból még baj is lehet! – felelem hevesen. A
reakcióm meglep pár embert, de nem tudom magam ennek a libának a nemtörődömségén
türtőztetni magam. Az emberek még nem jöttek rá, hogy mégis hogyan kerülhetnek
egy Akuma hatása alá, szóval, ha én tudom, akkor valami mást is titkolom még,
amit nem mondhatok el.
– Marinette, mindig
próbálsz irányítgatni, de itt nem te vagy a vezér! Főleg amilyen szerencsétlen
vagy! – nevet fel idegesítően a szőkeség.
– Chloé,
Marinette-nek igaza van! – szakítja félbe a nevetést Adrien hangja. A szívem
egy picit hevesebben ver, részben Adrien miatt. Természetesen.
– Ugyan, hisz
mindent elront! – hadakozik Chloé durcás arccal, ami hasonlít egy ötévesre.
– Viszont ő még nem
volt megszállva, mint mi. Szóval nagy valószínűséggel erősek és stabilak az
érzelmei – magyarázkodik Max. Elkezd számokról, meg statisztikáról beszélni,
mire kikapcsolok. Ritkán érteni, hogy mit mond.
– Jólvan-jólvan. Nos, Ms. Szerencsétlen, van
ötleted? – grimaszol Chloé. Elkezdem a fejem törni, vajon miért ilyen a
tanárnő, de nem jutok sokra.
– Esetleg
rákérdezhetnénk – javaslom, de most Sabrina rázza a fejét.
– Miért pont egy
diákjával beszélné meg? – kérdi gúnyosan, mire a „barátnője” felnyerít.
– Nem kell, hogy
megbeszélje! Csak érezze, hogy törődünk vele és fontos számunkra! – A lány
hangja kicsit erőtlen volt, majd mind Julekára néztünk. Arcán óvatos mosoly
volt, piros szemei engem figyeltek.
– Pont ezt akartam
mondani. Menjü– A mondatomat egy ablak csörömpölése törte meg. Ugye nem? Az udvar közepére rohanok,
onnan nézek fel a termünkre, aminek az üvegszilánkjai szerte-széjjel hevernek.
Látok egy alakot bent, de az utcára néző részen távozik.
– Ez mi volt? – Myléne
Ivanhoz bújva kérdezi, de nem mer a terem felé nézni. Az osztályokból kijönnek
a diákok, és a tanárok.
– Valószínűleg Mrs.
Bustier – feleli helyettem Alya. Muszáj eltűnnöm, hogy a nyomába eredhessek. Ki
tudja, hogy mi miatt volt letört, és hogy akar bosszút állni.
– Adrien, hova rohansz? – nyűszít Chloé. A
fiú megmerevedik, majd visszanéz, ideges mosollyal.
– Szerintem jobb eltűnni, mielőtt visszajön –
válaszolja, majd tovább rohan. Az osztály egyetértően bólint, majd mi is a
kijárat felé megyünk. A kistáskám szerencsére a vállamon van, benne Tikkivel. Alya
mellettem jön, és nem tudok tőle lemaradni. Valami beugrik hirtelen, ezért
gyorsan leguggolok.
– Aú! – kapok a bokámhoz. A barátnőm riadtan
néz rám, és odarohan hozzám.
– Mi az kislány? – A szemei nagyra kerekedtek
úgy figyel, valami sérülést keresve rajtam.
– Csak a bokám.
Menj csak, én is megyek majd! – nyugtatom, majd tovább masszírozom a teljesen
ép lábamat.
– A-a! Nem hagylak
itt! – ellenkezik.
– Alya! Nem lesz gond! Katica és Fekete Macska
nemsokára biztos itt lesz, ők majd segítenek rajtam. – Kezemet a vállára
helyezem, majd aprót szorítok rajta. Féloldalasan elhúzza a száját, de végül
bólint.
– Azt hiszitek, hogy azok a gyáva hősök
megmentenek titeket? – kérdi kacagva egy bajjóslatú hang. Alyával felé
fordulunk, riadtan hátrálunk. A nőnek fekete ruhája és csizmája van, hosszú
lobogó sötét haja és egy sétabotja, amire nincs szüksége, mert a levegőben
lebeg. Arcát egy maszk fedi, de sejtem, hogy ez Mrs. Bustier. Ismét felkacag,
majd a pálcát felénk tartja. A végéből egy fekete sugarat lő ki, egyenes ránk.
Sikítani akarok, de arra sincs időm. Minden lelassul, nem bírunk mozdulni, a
sugár felén száguld, de az utolsó pillanatban kitér, a földbe csapódik, és egy
rakás füst kerül a helyére.
– Kit nevezel te
gyávának? – kérdi gunyorosan Macska. Előttünk áll, a botját pörgeti pajzsként
használva. A nő mordul egyet, majd ismét támadásba lendül. – Lányok, spuri
innen! – utasít a társam. Alya futni kezd, maga után vonszolva, de a kapunál
megállok. Átugrom a lépcső korlátját, megbújva a bokrok közt.
– Gyerünk Tikki,
mutassuk meg, hogy ki is a gyáva! Pöttyöket fel! – kiabálom kicsit mérsékeltebb
hangerőn, nehogy kiszúrjanak a folyamatosan kifele jövő diákok. A piros ruhám
felváltja a hétköznapit, alig fél perc alatt. A jojómmal az iskola tetejére
célzok, és amikor rátekeredett valamire, felrántom magam. Egy pillanat alatt a
tetőn vagyok, látom, hogy Fekete Macska nagyban harcol a fekete nővel, és
sajnos az utóbbi áll jól. Megpörgetem a jojómat és az ellenség felé hajítom. A
derekára fonódik, leszorítva a karjait. Diadalmas mosollyal nézek rá.
– Még mindig
gyávának tartasz? – kérdem pimaszul. Az arca eltorzul a méregtől, majd egy
mosoly váltja fel.
– Bolond, bolond
kislány. – Megrázza a fejét, majd eltűnik. A teste helyén csak fekete füst
marad, és a jojóm a földre esik. Gyorsan visszahúzom, majd leugrok a szőke fiú
mellé.
– Ez érdekes volt –
motyogja maga elé, mintha magának mondaná csak. Bólintok, majd szétnézek,
felkészülve az újabb csapára, ami nem érkezik.
– Ki is a gyáva? – nevetek fel, majd a
társamra nézek. Egyre többen gyűlnek körénk, ezért jobbnak tűnik felszívódni. Aprót
bólintok, a jojómat elhajítom, és repülök utána, Macskával a nyomomban. Az
egyik épület tetején végül megállok és szusszanok egyet.
– Most mégis mihez
kezdjünk? – Macska csípőre tett kézzel ácsorog mellettem, szemeit összébb
húzta, ahogy gondolkodik.
– Fogalmam sincs,
de amint megjelenik, lecsapunk rá!
Eltelt öt óra, de a
nő még nem tért vissza. Idő közben kicsit hűvösebb lett és beborult az ég, és
még a szél is feltámadt. Fekete Macskával átköltöztünk egy másik tetőre,
ahonnan szintén rálátunk a város egy részére. Az orromra esik egy esőcsepp,
mire az égen lévő szürke felhőkre nézek. Egyre több esik az arcomra, de nem
nagyon zavar, most még.
– Utálom az esőt –
panaszkodik a társam. Tipikus macska, ezt meg kell hagyni. Behúzódik egy apró
eresz alá, ahol van még mellette hely, ezért csatlakozom hozzá.
– Legalább a
ruhánkról lefolyik – próbálom javítani a helyzetet, de Macska csak a fejét
rázza, egy adag vizet fröcskölve rá.
– Amúgy nincs vele bajom, de így... nos, nem
annyira jön be. – A távolba mered, majd riadtan felém fordul. – Az mi? –
Visszanézünk a távoli égre, ahol sokkal sötétebbek a felhők, egészen feketék.
– Ez ő lesz! –
kiáltom, és azonnal elrugaszkodok a tetőről, célba véve a vihar magját. Macska
mellettem halad, igyekszik gyorsan hajtani magát a botjával. A város egyre kihaltabbnak
tűnik, sehol sincsenek emberek, állatok, vagy akármi, sőt egyre sötétebb is
van.
Megállok az egyik házon,
erősen kell kapaszkodnom, mert a szél erősen fúj, félő, hogy elrepít. Próbálok
rájönni, hol is lehet Mrs. Bustier, de valószínűleg a fekete fellegek közt vár
minket.
– Hogyan tovább? – kérdi aggódva Macska. A
fejemet rázom válaszadás helyett. Letörlöm az arcomról a vizet, a jojómat a
felhők közé hajítom, hátha megakad valamiben, vagy valakiben.
Hiába hajigálom,
mindig üresen húzom vissza, akadály nélkül.
Az ezredik dobás
után megakad, nem bírom visszahúzni. Diadalittas mosoly kúszik az arcomra.
Intek Macskának.
– Elkaptam! – kiáltom, de amint ez az egy szó
elhagyta a számat a jojóm zsinórja rándul egyet, és beránt a sötétségbe. Semmit
sem látok, de megérzek egy kart a derekamon. Fogalmam sincs ki ez, de a hang
megnyugtat.
– Itt vagyok,
Bogárkám! – suttogja Macska. A szabad kezemmel átfogom a vállát, hogy
véletlenül se szakadjon el tőlem. A felhőben még mindig sötét van, és még
mindig húz minket a nő. Már kedvem lenne elengedni a jojót, de ebben a
pillanatban valami a lábamnak csapódik, és a földre zuhanok. Feketeség vesz
körül, még Macska ragyogó szemeit sem látom.
– Foglak. – Macska
megfogja a kezem, érzem, hogy forgolódik, hogy szétnézzen. – Ha sötét lenne,
még mennék is valamire a macskaszemmel, de ez köd, és semmit sem látok emiatt.
– Nem baj. Valahol
itt kell lennie – suttogom. A közelben hangos nevetésben tör fel valaki,
valószínűleg Mrs. Bustier.
– Katica, Macska,
adjátok át a talizmánokat, vagy megbánjátok! – kiáltja, hangja visszhangzik
körülöttünk.
– Soha! – felelem
kettőnk nevében, ami egy morgást csal elő ellenfelünkből.
– Hát jó! – Nem
hallok mást, mindent csend vesz körül. Hiába figyelem a környéket, nem látok
semmit.
– Szerinted merr– Egy erős ütést érzek a hasamban, mire
eleresztem Macska karját, és a földre görnyedek.
– Katica! – ordít a társam, mire a lábába
karolok, hogy biztosítsam, itt vagyok.
– Bosszút állok mindenkin, aki valaha is
ártott nekem! – morogja egy sötét alak. Hirtelen egy kis kör alakul ki a
sötétségen belül. Még mindig homály van, de már látjuk egymást.
– De Mrs. Bustier, mi nem ártottunk önnek! –
ellenkezem, de ő csak suhint a pálcájával.
– Éjfelhő vagyok!
Keserűséget és igazságot hozok a világra! Soha senki nem fog átverni! Kezdve
veletek! Nem vagytok hősök! Nevetséges gyerekek vagytok, akik nem érdemlik meg
a hatalmat! Adjátok át a Talizmánjaitokat! – Felén lendíti a botot, amiből egy
fekete sugár jön elő. Nem bírok még felállni, de Macska gyorsan cselekszik, és
kivédi a támadást.
– Idefigyelj boszi!
Ne merd bántani a társamat, mert akkor velem gyűlik meg a bajod! – vicsorog
Macska. Még nem láttam soha ennyire bosszúsnak, de Éjfelhő kihúzta nála a
gyufát.
– Gyerünk Kandúr! Mutasd,
mit tudsz! – incselkedik Éjfelhő. Megpróbálok felállni, de Macska már támadásba
is lendült. Gyors csapásokat mér az egykori tanárunkra, aki mindet kivédi, és
egy lövéssel a földre teríti Macskát. Odarohanok hozzá, rajtam a sor, hogy
megvédjem őt. Felhúzom a földről, majd a jojómat pörgetve indulok a lebegő alak
felé. Azonnal köddé lesz, mögöttem tűnik fel újra, és hátba támad. Ismét a
földre zuhanok, de enyhébb a fájdalom.
– Adjátok fel! Nem
vagytok elegek nekem! – Ezzel egy hullámmal taszít minket hátrébb. A hatamra
gördülök, a tenyerem alatt nem érzek talajt, így gyanítom, hogy egy tetőn
vagyunk.
Újabb és újabb összecsapáson vagyunk túl, és
egyre csak fáradok. A copfjaim kibomlottak, a ruhám néhol kikopott, de ez sem
érdekel. Éjfelhő utolsó sugara leterít, Macskára zuhanok, aki felnyög alattam. Van
egy horzsolás az arcán, amiből vér szivárog. Nehezen, de végül felállok, ismét,
de a lábaim már remegnek. Nehézkesen a társam felé fordulok.
– Egy tetőn
vagyunk. Meg kellene találnunk a szélét, hogy kicsaljuk innen – suttogom. A
társam bólint, majd a karjához kap. Erősen dörzsöli egy fintor kíséretében, majd
ismét bólint.
– Csináljuk!
– Macska! Vérzel!
Majd én! – Kapok utána. Visszapillant és lágyan elmosolyodik. Közelebb lép, és
magához ölel.
– Érted mindent,
Bogárkám! – Elenged, és Éjfelhő felé szalad. A botját felé hajítja, amit ellenfelünk
egy laza lendítéssel kivéd. A bot csak repül, majd földet ér, és a tető szélén
leesik. Okos Macska. Hátranéz rám,
majd arra felé biccent, ahol leesett a fegyvere. Éjfelhő dühös grimaszt vág
mögötte, és megcélozza Macskát, de még idejében hajítom el a jojómat, ami a
derekára fonódik. Erősen megrántom, mire társam kiterülve fekszik előttem.
– Kösz, a mentést!
– nyögi, majd feltápászkodik. Elindulunk a tető széle felé. Nem tudom, hogy hol
van pontosan, így elrugaszkodni sem tudok. Gyorsan zuhanunk lefele, a felhők
eltűnnek, újra világosság van.
– Macska, a kezed!
– ordítom. Próbálunk egymáshoz közelebb kerülni, majd amikor összekapaszkodunk,
elhajítom a jojót, ami az egyik ház ereszcsatornájában fennakad, megtartva
minket. Pár méterrel lógunk a föld fölött, ami már nem annyira veszélyes, hogy
kitörjük a nyakunkat, így elengedem Macskát és leugrunk.
– Helyezzük
védelembe a lakosokat! – beszél helyettem Macska, és már az utcán ragadt
embereket terelgeti. Nekilátok a munkának, a felnőttek arcain is ugyanolyan
rémületet látok, mint a gyerekekén.
– Szép munka, de ez sem elég! – búgja
Éjfelhő.
– Ideje véget vetni
ennek az egésznek! – morgom magam elé. Macska bólint, majd kezébe kapja a
botját, párszor megpörgetve.
– Kezdhetjük!
– Szerencse
Talizmán! – kiáltom, majd a levegőbe hajítom a jojómat. Egy pillanat múlva egy
kötél landol a kezemben.
– Találd ki mi
legyen, addig lefoglalom! – utasít Macska, és a nő felé rohan. Heves csatába
kezd vele, mint aki nem kapott még elég ütést. Muszáj agyalnom, mert Macska még
mindig alul van.
Összefogom a
kötelet, hogy köthessek rá egy csomót. Bemérem Éjfelhőt, először a lasszót
dobom el, ami a testére szorul, mozgásképtelenné téve őt. Haragosan kiabál,
majd eltűnik, pont, amikor a jojómat is elhajítottam volna. A kötél a földre
esik.
– Hová lett már
megint? – szusszantom, amikor megállok a fáradt fiú mellett. Mellkasa gyorsan
mozog, a légzése egyenletlen. Az ő ruhája is kiszakadt, de nem foglalkozik
vele. Azzal sem, hogy néhonnan vér szivárog belőle. Macska is szétnéz, de nem
talál semmit. A tekintete a vállam fölé réved, mintha látna valamit, de utána
másfelé néz. Hátra pillantok, de ellenfelünket elnyelte a föld, mára sokadjára.
Amint előre fordulok, Éjfelhő feltűnik, kezében a jogarral, aminek a csúcsán
egy fekete gömb van, ami szikrákat szór. A gömböt egy fekete sugár hagyja el,
ami egyenesen felém tart. A lábam földbe gyökerezik, mozdulni sem bírok. A
világ ismét lelassul körülöttem, tompán Macska kiáltását hallom, hogy
vigyázzák. Lassan elhajítom a jojómat, kikapom Éjfelhő kezéből, míg a sugár
közeledik. Moccanni sem tudok.
– NE! – Macska a
vállamnál fogva a földre lök, ezért elejtem a botot, ami ketté is törik azonnal.
A sugár áthalad a testén, megmerevedve áll egy helyben, mint én az előbb.
– Macska!? – A
hangom hisztérikus, és még jobban olyan lesz, amikor Macska nem felel. Felpattanok,
hogy odarohanjak, de amint a karjaimba veszem, összeesik.
– Nem, nem, nem,
nem, nem, nem, nem! – motyogom. Az ölembe veszem a fejét, szólongatom,
rázogatom, de semmi felelet. – MACSKA! – sírom. Teste ernyedten hever a karjaim
közt, arra sem reagál, hogy könnyeim az arcán landolnak.
Kezemet az arcára
simítom, részben azért, hogy letöröljem a vérét és a könnyeimet. Hüvelykem a
maszk szélénél jár, ami valamiért elmozdult. Nem értem miért, hiszen ezek
’varázsmaszkok’, nem szabadna lejönniük. Mégis leveszem róla, hogy lássam kit
veszítettem el. Hogy ki volt az, aki az életét adta értem.
Ha lehet, még
jobban elkezdek zokogni, karjaimban a szőke fiúval. Nem létezik, hogy egyszerre
veszítem el a két legfontosabb személyt az életembe. Nem hiszem el, hogy ők
egyek voltak.
– Adrien! – suttogom
remegő hangon. Egyedül az riaszt fel a gyászos pillanatból, hogy csipog a
fülbevalóm. Elengedem Adrient, testét a földre helyezem. A környéken senki
sincs, így feltűnés nélkül lehúzom a gyűrűjét. Fáj otthagynom, de nem
maradhatok. Még utoljára odarohanok, ajkamat a homlokára szorítom, ahogy
suttogok.
– Szeretlek,
szeretlek, kérlek, ne tedd ezt velem, kérlek! – Kinyitom a szemem, de az övé
csukva van. A Macska ruha eltűnt róla, csak az élettelen Adrien Agreste fekszik
előttem.
Remeg a kezem és a
lábam, amikor a tetőmön landolok. Értesítettem egy mentőt út közben,
felkeltettem Mrs. Bustiert, akinek semmiről sem volt fogalma. Nem mondtam meg
neki, hogy megölte Fekete Macskát.
Véresen és
mocskosan zuhanok az ágyamba, közben folyamatosan zokogok. Tikki próbál
csitítani, de ezt nem lehet. Elvesztettem őket. Őt. Sosem kapom vissza.
– Marinette, a
gyűrű! – mutogat Tikki. Kinyitom a markomat, majd felhúzom a fehér gyűrűt. Hasonlóan,
mint amikor a fülbevalót betettem, az ékszerből egy zöld gömb jön elő, amiből
egy Kwami bújik ki.
– Ha lehet, ezt ne
csináljuk még egyszer! – nyávogja a kismacska. Amint feltűnik neki, hogy nem
Adrien vagyok, meglepődik. – Mennyi idő telt el?
– Plagg! – szól rá
Tikki. Érdeklődve figyelem a kis Kwamikat, akik valószínűleg ismerik egymást.
– Hol van Adrien? –
forgolódik. A szeme elkerekedik, amikor rám pillant. – Ugye nem...? – Nem
fejezi be a mondatot, de nem is kell. Aprót bólintunk, mire lehajtja a fejét.
– Akkor itt a vége
– suttogom magam elé. Tikki szomorkásan elmosolyodik.
– Egyelőre igen, de
mindig van új nap. Vigyázunk rád, hogy ne jöjjön be egy Akuma sem.
– Köszönöm –
hüppögöm. A szemem lecsukódik, borzasztóan fáradt vagyok. Adrienről és
Macskáról akarok álmodni. Hogy még egyszer vele lehessek.
Kedves Lucia!
VálaszTörlésMost elbőgtem magam, annyira beleéltem magam, hogy szinte láttam magam előtt az egész történetet... Remélem folytatod, itt nem lehet vége!
Csóközön; Cecily
Kedves Cecily!
TörlésÖrülök, hogy tetszett, de jelenleg ez a felállás, hogy Macska eltávozott :(
Nagyon tetszett ez a rész. Meghatott és most itt bőgök miatta, de szerencsére ez csak egy fanfic, és remélhetőleg nem fog megtörténni :( Zseniálisan leírtál mindent. Gratulálok.
TörlésÜdv: Szimi
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNe! Miért? Követelem a folytatást! ;D
VálaszTörlésXx Candy
Kedves Lucia!
VálaszTörlésŐszintén mondom, elsírtam magam, ami eddig ritkán történt meg velem, hogy olvasás közben az egereket itattam. De neked mégis hogy jutott eszedbe ezt tenni? :( EZ kegyetlenség volt :p! Nagyon. Főleg, hogy, aki által megtaláltam ezt a sorozatot, az nyírta ki az egyik legjobb szereplőt. Na, de remélhetőleg többször nem fogsz ilyet tenni. :D Ugye?
Puszi:One Girl
Nekem is fájt ezt tennem, így ezt kerülni fogom a jövőben :)
TörlésRemélem, folytatni fogod
VálaszTörlésSzia:)
VálaszTörlésMár írtam ide kommentet, de eszembe jutott valami, tehát ezt még beletenném.
Szóval...kicsit megkönnyeztem ezt a részt. Szinte lehetetlen, hogy Macska, a mindig vidám és kacér Fekete Macska, és a sokszor szomorú, depis hangulatú Adrien Agreste meghaljon. Ezt nem tudom valahogy elfogadni.
Ennek a történetnek így nem lehet vége, mert azon kívül, hogy (hangsúlyozom) Adrien nem halhat meg, Marinette tulajdonában van a teremtés erejét hordozó fülbevaló Rikkivel, valamint a pusztítás erejét adó gyűrű Plaggel. Egyszóval: Marinette birtokolja az Isteni erőt. Ha más miatt nem, emiatt rászánhatnád magad arra, hogy írsz ennek egy (vagy több) folyató részt. Mert megtartaná, és övé lenne az Isteni erő? Vagy visszaadná a gyűrűt és Plagget Fu mesternek? *fangörcsölök_teóriákon_tudom_bocsi*
Hajrá, várom a folytatást, a többi novelládat, valamint a One Heart But Two Lovers befejező novelláját, amit megígértél, de még nem publikáltál.
Hatalmas ölelés: Bella M.
De csak az lehet hogy Macska meghalt mert ha nem, akkor nem tudta volna levenni Marinette a maszkját. De remélem folytatni fogod
VálaszTörlésEzt nem hiszem el! Sírógörcsöt kaptam. Eddig még nem sírtam semmin,hogy csak olvasok. Sajnos már én is nagyon sok ilyet tapasztaltam már... Annyira beleéltem magam.. :'(
VálaszTörlésEsküszöm hogy ha nem hagyom abba sírást akumát fogok kapniiiii😭😭😭😭😭😭😭😭😭
VálaszTörlés