FÜLSZÖVEG
Sosem tudhatod, hogy mikor derül fény mindenre! Nos, igen. Ez igaz Marinette-re is. Érzéseit és legféltettebb titkait sosem tudná elmondani Adriennek szóban. A legjobb módja a levél. De arra még Marinette sem számított, hogy lesz annyira ügyetlen, hogy úgy adja oda a fiúnak, hogy azt még ő maga sem tudja.
x Adrinette novella x
x Marinette szerelmes levele x
x Adrien szemszög x
x E/1 x
_____________________
Egy eldobott szerelmeslevél
Betegnek lenni szívás. Főleg nyáron. Sosem szerettem
az lenni, de most kivételesen örülök, hogy náthás vagyok, mert tudok egy kicsit
lazítani. Nincs a sminkes, aki leplezni tudja, hogy valaki beteg. Valahogy nem
lehet. És ki akar úgy fotózást tartani, hogy a modell folyton tüsszög, folyik
az orra és köhög? Persze, senki.
Amikor beteg vagyok, visszatérek abba az életbe, amit
azelőtt éltem, hogy modell lettem apám cégénél. Későn kelek, nem csinálok
semmit, most mégis baromira unatkozok. Lehet Halálfej is náthás, mert
mostanában takarékra tette magát.
– Szerintem
elkaptam a bacilusaidat – nyavalyog mellettem a fekete kwamim. A szememet
forgatom, és egy még tiszta zsebkendőt dobok a fejére. Így úgy fest, mint egy
szellem. Egy idegesítő, nevetséges, éhenkórász, nyafogó szellem.
– Szerintem a
kwamik nem lehetnek ennyire finnyásak – ismétlem meg mára már századjára. Plagg
ledobja magáról a fehér papírt, ami a földre hull. Felkapom, hogy belefújhassam
az orrom. Ahelyett, hogy szépen hajtogatnám, egy galacsinba gyűröm, és a kukába
dobom a másik hatvan mellé.
– Még egy
kosár, éljen! – „lelkendezik” a kis házikedvenc. Eddig komolyan nem gondoltam
bele, hogy ennyire egymás agyára mehetünk, ha össze vagyunk zárva. – Éhes
vagyok!
– Sejtettem –
dünnyögöm. Lerúgom magamról a paplanomat, majd mezítláb a konyhába megyek, hogy
egy újabb szelet sajtot szerezzek Plaggnak. Hálás vagyok, hogy amikor Fekete
Macska vagyok, akkor nem kívánom az olyan „instant hányinger” kajákat,
amelyeket magába szokott tömni.
A talpam
csattog a kövön, és visszhangot ver az üres házban. Apa valami megbeszélésre
ment Párizs másik végébe, persze Nathalie is ment vele és Gorilla is. Az ebédet
előre megrendelte nekem, és mivel egy tizenhét éves el tudja magát egyedül is látni,
ezért nem kell itthonra felügyelet. Ha szeretnék bulizni, akkor kihasználnám,
de minden barátom iskolában van, ahol én is lennék, ha nem lennének ezek a
hülye bacilusok.
Lerakom a
tányérral fedett sajtos tálat az asztalra, ami jó messze van az ágyamtól, majd
visszadőlök. Elhasználok újabb tíz zsepit.
– Miért
panaszkodsz a sajtom miatt, amikor jelenleg levegőt sem kapsz, nem hogy érezd
ezt a mennyei illatot? – reppen vissza Plagg, majd böfög egyet. Sajnos már
akkor is érzem a sajt szagát, ha látom.
A délelőttöm
unalmasan telik, csak Ninoval beszélgetek Facebook-on, megnézem a Snapchat
értesítéseimet, de többnyire csak tengődök a neten.
Három után
egy kicsivel érzem, hogy rezeg a telefonom valahol az ágyban. Valószínűleg
elaludtam. Sikerül előhúznom a paplanhalom alól, majd megnyomnom a zöld kagylót.
– Szia Nino –
köszönök. Vagyis próbálok, bár eléggé orrhangon beszélek, a torkom rekedt az
alvástól, de talán érthetőek a szavaim. A barátom jót nevet a vonal végén.
– Hoztam
valamit, ami majd felderít! Egy kis házi! – nevet továbbra is. Tudja, hogy gondolni
sem akarok rá. Kinyomom a telefont, közben belebújok a papucsomba, hogy
kimenjek a kapuhoz beengedni Ninot. A távirányító varázsütésre nyitja ki a
hatalmas, fekete, öntött vaskerítést, ami eddig kint tartotta a haveromat.
Gyors léptekkel felrohan a lépcsőn, és a szokásos öklözés után a kezembe nyom
egy táskát, ami minimum öt kiló.
– Igazán nem
kellett volna. De komolyan – vágok unott pofát, de muszáj röhögnöm.
– A tanárok
kértek, hogy adjuk át. Majdnem mindenki adott egy-egy füzetet – magyarázza
Nino. Gyorsan felvázolja, hogy mit vettek ma, elmond néhány sztorit, ami a
délelőtt folyamán történt, majd elindul haza, mert állítása szerint holnap
dolgozatot írnak fizikából. Köszönöm
nátha, most hálás vagyok!
Ledobom a
táskát az asztalra, majd kipakolom a füzethalmot az asztalra. Nino – matek.
Alya – irodalom. Max – kémia. Marinette – történelem. Van benne egy órai
vázlat, amit valószínűleg a tanár írt nekem. Egyelőre az asztalon hagyom őket,
és visszafekszem pihenni.
Estére
sikerült befejeznem a matek és az irodalom átmásolását, és a részleges
megtanulását. Ennél többre a beteg fejemmel nem vállalkozok. Kicsivel utána apa
is hazaér, persze nem ő, hanem Nathalie néz be rám, és hoz egy kis forró levest
is. Megköszönöm, és a tálcát az ölembe veszem, lassan kanalazom.
– Kíváncsi vagyok, Chloé tiszteletét teszi-e
holnap – elmélkedik Plagg. Az ötlet annyira elborzaszt, hogy kiköpöm a levest,
ami egy szép foltot hagy a világoskék ágyneműn. A kis, fekete macska felnevet,
mintha ez lett volna a célja. Arrébb pöckölöm, mire a matracon bukfencezve ér
földet.
– Remélem nem
– felelem borzongva. Befejezem a levesemet, a tálcát az asztalra rakom, majd
nyakig betakaródzva fekszem az ágyamban. Perceken belül elnyom az álom.
Amikor
kinyitom a szememet, muszáj hunyorognom, mert a nap sugarai bántják a szememet.
Ha tippelnem kéne, tizenegy óra körül van. Ledobom a takarót. Sokkal jobban
érzem magam, talán a leves, meg a kiló gyógyszer, amit bevettem, végre meghozta
a hatását.
Gyorsan
lezuhanyozok, felöltözök, és megreggelizek, majd nekiállok a tegnapi leckék
maradékának. A kémia alig egy óra alatt megvan, hamar nekifogok a történelemnek
is. Plagg mondjuk folyamatosan, de tényleg megállás nélkül beszél. Talán az
lenne a legjobb, ha átváltoznék Fekete Macskává, hogy ne halljam a locsogását.
– Plagg! Nem
hallgatnál el? Muszáj tanulnom! – mutatok a nyitott füzet felé. A válasza csak
egy unott kép. Gyorsan megindul felém, hirtelen nem tudom, mit akar, de látom,
hogy a füzet a kis mancsai közt lóg, jó magasan a szobában.
– Unatkozok.
És ha idegesíthetlek, azzal szórakoztatom magam – feleli egyenletes hangon.
Próbálok felállni az asztalra, de így sem érem el. Hiába ugrálok, Plagg
magasabban van.
– Egyszer
kapjalak a kezem közé, te bestia! – morgom az orrom alatt. A kwamim összevissza
repdes a szobában a füzettel a kezében. A lapok százfelé állnak, ahogy pörög a
füzettel. Az egyik oldal kirepül, visszaesik a földre, és az már nálam van, nem
Plagg-nál.
Adrien. Ez áll rajta dőlt
betűkkel. A vékony boríték nincs lezárva, egy csomó lap van benne.
– Miért van
rajta a nevem? – kérdem a papírt forgatva. Plagg lejjebb ereszkedik, a füzetet
is lerakta, mert ez érdekesebbnek bizonyult.
– Helló
észlény, talán mert neked írta? – integet a szemem előtt. Nagy a kísértés, hogy
kivegyem, és elolvassam, de nem teszem. Majd Marinette ideadja, ha készen áll
rá.
– Nem
olvasom el! – jelentem ki, és visszacsúsztatom a füzetbe. Plagg a szemét
forgatja csak.
– Mert ezt
súgta a megérzésed? – gúnyolódik, majd kikapja a levelet a helyéről. Elkezdi
olvasgatni. Egy perccel később megáll a levegőben, és felém fordul. – Szerintem
ez érdekelne. – Lerepül hozzám, mire azonnal elveszem tőle a levelet.
– Nagyon
szemtelen vagy! – szidom, de közben a szemem már az első sort olvassa.
Kedves Adrien!
Fogalmam sincs, hogyan kell ilyen
levelet írni, de ha ezt olvasod, akkor volt annyi merszem, hogy odaadjam neked.
Biztos feltűnt Már feltűnhetett, hogy néha nem bánok jól a szavakkal. Mindig,
ha a közelemben vagy, vagy rád gondolok Legtöbbször miattad.
Aznap, amikor először találkoztunk, utáltalak.
nem kedveltelek. De másnap délután már nem így éreztem. Teljesen feje tetejére
állt aznap az életem. Nem csak miattad, hanem Katica miatt is. Meg persze
Halálfej és Fekete Macska miatt is.
Azon a napon szerelmes lettem beléd.
Fogalmam sincs hogyan, egyszerűen rám mosolyogtál, és ez elég volt, hogy a
betűk a nyelvem hegyén összekavarodjanak, hogy a gyomrom bukfencezzen, a
tagjaim remegjenek, a hangom akadozzon, és a szívem hevesebben dobogjon. Azóta
is ezt érzem. Minden nap, amikor reggel meglátom aranyló tincseidet és zöld
szemedet. Sokszor érzem ezt.
De nem csak akkor érzem ezeket, ha
veled vagyok. Ha Fekete Macskával vagyok, is ezt érzem. Akkor, amikor megmentem
Párizst. Mert én vagyok Párizs hőse. Én vagyok Katica.
Ezt senkinek sem mondtam el, csak
neked. Bízom benned, hogy megtartod a titkomat.
Remélem, hogy ezek után nem leszel
velem elutasító, és viszonzod valamennyire viszonzod az érzéseimet. Ha
nem, akkor ne is válaszolj a levelemre, kezelj úgy, mint eddig. Én túl leszek
rajta.
Marinette
A papírt maga
előtt tartom. Tízszer olvastam el. Létezik, hogy Marinette lenne Katica? Nem
úgy néz ki, hogy csak kitalálta. Remegve fújom ki az eddig visszatartott
lélegzetemet, és Plagg-ra nézek.
– Végre
tudod, ki a szíved szerelme! – kiállt fel gúnyolódva. Még mindig döbbenten nézem
a papírt, és a kusza kézírást. Marinette szeret. Marinette Katica. Katica
szereti a hétköznapi énem. Szeretem Katicát.
Percekig még
nem szólalok meg, a falakat bámulom, gondolkodok a megfelelő reakción. Szeretnék
azonnal az iskolába rohanni, hogy láthassam. Hogy kifaggassam, de végül a
valamennyi józan eszem a maradásra bír. A nap végéig meg sem szólalok. A
történelmet is csak átmásoltam, azt is hibásan, mert az agyam egyszerűen nem
hajlandó másra koncentrálni. Holnap bemegyek. Magabiztos leszek. Megkérdezem. Úgy
eddig van meg a tervem.
Az éjszakában
is hallom még a fogaskerekeimet. Az agyam visszavetíti az összes pillanatot,
amit Katicával töltöttem, és átalakítja, mintha nem Katica és Fekete Macska
lett volna, hanem Marinette és Adrien.
Plagg is
régen elaludt már, nagyjából fél kettő múlt, de még mindig ébren vagyok. Mi
van, ha Marinette nem érez Macska iránt semmit? Szeretni fogja, ha engem
szeret? Nekem lényegtelen volt, hogy Katica igazából kicsoda, én akkor is
szeretem őt, és ha tényleg Marinette az, logikus, hogy szeretem, de a szívem és
az agyam még nem akarta felfogni ezt a tényt.
Reggel a
telefonom ébreszt, gyorsan letusolom, és felkészülök a nagy napra. Hagyok egy
cetlit az ajtón, hogy iskolába mentem, majd korán elindulok gyalog, táskámban a
többiek füzeteivel, és a levéllel. Utóbbi az ingem belső zsebében van.
Fél nyolc
múlt, mire beérek a terembe. Kevesen vannak még bent, én is csak ledobom a
táskámat, kirakom a megfelelő padra a füzeteket, majd a folyosókon kezdek
sétálgatni. Perceken belül az iskola életre kel, a diákok nyüzsgése tölti meg a
teret. A korlátnak dőlve figyelem az érkező diákokat, és az ismerős sötét
tincseket keresem. Gondoltam rá, hogy Fekete Macskaként lepem meg, de így is
nagy lesz számára a meglepetés.
Negyven után
feltűnik a két lány, mire azonnal lerohanok, és még az udvar közepén járnak,
amikor beérem őket.
– Szia
Adrien, máris meggyógyultál? – fogad barátságosan Alya. Mosolyogva bólintok, de
nem nagyon figyelek rá, csak a kék szempárt nézem. Marinette arca kipirul, és
egy idő után nem néz a szemembe.
– Öhm, Alya,
nem lenne gond, ha válthatnék pár szót Marinette-tel négy szem közt? – fordulok
a barna lány felé. A mosolya kiszélesedik, majd hevesen bólogatni kezd.
– Nyugodtan.
– Ezzel eltűnik mögöttem. Az apró lány mellettem lehajtott fejjel néz fel rám,
az arca még mindig pirosabb egy kicsit, mint a normális. Előhúzom a borítékot,
mire az arca elfehéredik, és a szeme elkerekedik.
– Az hogy...
– kezd bele, de nem tudja folytatni, próbál egy épkézláb mondatot összetenni,
de nem sikerül.
– Van, amiről
beszélnünk kéne, Bogárkám! – mondom pimaszul, mire ismét vörös lesz. Látom a
szemén, hogy rájött. A szája elnyílt, nem azért, mert mondani akar valamit,
hanem a csodálkozástól.
– Ilyen
nincs... Te? De hogy? És miért? Mármint hogyan? Macska? Mármint... – Nem
hagyom, hogy befejezze az aranyos és értelmetlen dadogását, a derekánál fogva
magamhoz húzom, és megcsókolom. Hallom, hogy elakad a lélegzete, és próbálok
nem vigyorogni. Amikor ellazul a karjaimban, elengedem. Már nem az egész feje,
csak az orcája piroslik. Nagyra nyílt szemekkel néz fel rám, közben a vállamba
kapaszkodik. Egyikünk sem törődik a diákokkal, akik körülöttünk vannak, néznek
minket.
– Mondtam,
hogy nem számít, ki vagy a maszk alatt Bogaram – suttogom a köztünk lévő kis
térbe. Apró mosolyra húzza az ajkait, ami a legaranyosabb a világon.
– Buta Macska.
– Ezzel újra megcsókol.
Jaj, hát most elolvastam.*-* Nagyon tetszett, jól bánsz a szavakkal.
VálaszTörlés"Van, amiről beszélnünk kéne, Bogárkám!" Itt felvisítottam, olyan tökéletes. Egy mondattal fel tudta fedni a kilétét. :D <3
Szia. *-*
VálaszTörlésMa elolvastam az egész blogod, és egytől egyig mindet imádom❤❤
Csak így tovább!
Ez a leveles dolog emlékeztet a Szent Johanna Gimire. :)
VálaszTörlésPedig egyáltalán nem a közelmúltban olvastam. Valahogy csak jött :D
Törlés