One Heart, but Two Lovers - Eighth Chapter [ending]

Hát, ez is eljött... Eléggé elhúztam a végét, valahogyan nem tudtam lezárni, de mégis sikerült. Részben. Oké, hogy ők nem az én karaktereim, de mégis... nem akarom őket elengedni. Olyan jól összekovácsoltam őket.

Szedd össze magad, Te! Ne rinyálj már annyit! Húzod az időt!!!

Hatalmas köszönettel tartozok minden olvasómnak, itt blogspoton és Wattpaden is. A történetem jó két-három hétig volt az ELSŐ(!) a magyar WP-n, ami hatalmas megtiszteltetés. (Jelenleg hatodik, tessék oda is benézni). Köszönöm a 42(!) feliratkozót, a 22 csoporttagot FB-n és a 11,500+ megtekintést.

És hatalmas köszönet drága bétámnak, Lyla-nak, aki átbogarássza a firkálmányaimat, hogy mit rontottam el benne. Mert ő az, aki biztos megtalálja.

Húzhatnám még a szót, hogy megköszönöm XY-nak, de ez csak egy novella volt... Alig 10,000 szó... pfff....

De köszönöm még Brynn, Andi és Petra, Barby, Leah, Dalma és a többiek visszajelzését is, mert rettenetesen jólesett.

És persze a Miraculous HU csoport érdeklődését és a Miraculous Hun oldal hirdetéseit!

Oké, ennyi volt... Sziasztok!

xoxo Lucia

________________

The truth

HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB

*Marinette/Katica*

   Reggeli izgatottságom a nap végére is megmaradt. Gyorsan kibontom a két copfomat és átfésülöm a kefével, majd egy kontyba kötöm. Kiveszek a szekrényből egy rövidnadrágot, fehér pólót és piros kardigánt, amit a díványra teszek, leellenőrizve, mennyire passzolnak egymáshoz.

   – Csinos leszel, Hercegnő! – Macska hangjára megfordulok, tekintetem az ágyamra siklik. Csibész mosoly játszik a száján, ahogy leugrik. Hangtalanul, tompán toppan, majd megáll előttem. Átkarolja a derekamat, én a nyakát, ahogy ajkaink összesimulnak. Apró pillangók mocorognak a gyomromban, de vissza is alszanak, amint a szőke srác eltávolodik.

   – Mit csinálsz itt, Macska? – szegezzem neki a kérdést. Apró csókot nyom a homlokomra és amilyen gyorsan jött, úgy távozik is.

   – Később találkozunk! – Hitetlenkedve rázom a fejem, miután kimászik az ablakomon. Lassan elkezdem lehámozni magamról a puha köntösömet, majd egyesével felhúzom a ruhadarabokat a választott szettemből. Utolsó ellenőrzést ejtek a tükörképemre, elégedetten bólintok, majd lemegyek a nappaliba, ahol anya vacsorát készít.

   – Remélem nemsokára nekünk is bemutatod a barátodat – anya tekintete nem szakad el a levestől, amit éppen főz.

   – Nemsokára – bólintok mosolyogva, gyors puszit nyomok az arcára és elhagyom a lakást. Vidáman elindulok az Eiffel-torony felé, ahol Macskával randizni fogunk.

   Kicsit hamarabb érkezek, a kivilágított torony előtt téblábolok, idegesen tördelve az ujjaimat, mintha ez lenne az első randink. Három hónap alatt rengeteget találkoztunk, randiztunk, Macska viszonya javult Katicáéval és az enyém is Adrienével. Mondhatni, minden visszatért a normális kerékvágásba. Halálfejet leszámítva. Remélem nem fogja a mai estét tönkre tenni!

   – Szép estét, Hercegnő! – Idegesen megfordulok, ahol Macska is áll. Nem fair, hogy én mennyit készülődtem, míg ő csak átváltozott.

   – Szép estét, Kandúr! – Elfogadom a felém nyújtott kezét, majd elindulunk a torony lába mentén. Átkarolja a derekamat, és egy perc alatt a teraszra repít minket. Óvatosan lerak, közben édes csókot lehel az ajkamra.

   – Boldog hónapfordulót! – suttogja, amint elválunk egymástól.

   – Boldog hónapfordulót! Mit terveztél estére? – kérdem. Mosolyogva megrázza a fejét, átkarolja a derekamat és a fém botjának segítségével a torony tetejére emel minket.

   – Remélem nincs tériszonyod – kuncog. A nevetése ragályos, mert alig egy perc múlva már én is nevetek. – Úgy gondoltam, piknikezhetnénk idefenn.

   – Remek ötlet! – csapom össze a két kezem. A szőke fiú újra elmosolyodik, majd egy kis pokrócra, párnákra és egy ételkosárra mutat. Óvatosan megtol a derekamnál fogva, mire elindulok. Sikeresen lehuppanok, és nem döntök fel/török össze semmit sem. Macska nálam sokkal kecsesebb, így villámgyorsan csatlakozik hozzám a pokrócon.

   Még nem ment le a nap, az ég még világos, hol rózsaszín, hol sárga. Párizs látképe megfizethetetlen. Főleg, ha az ember azzal a személlyel nézheti, aki sokat jelent neki.

   – Emlékszel, amikor először hoztalak fel? – kérdezi kuncogva. Mellkasának remegését érzem a hátamon, ahogy szorosan, összebújva ülünk.

   – Bár elfelejthetném! – nyögök fel. Első alkalommal kiöntöttem a limonádémat, rá egy turistacsoportra. Volt utána menekvés.

   – Én nagyon jól éreztem magam – suttogja a fülembe. Megborzongok a hangjából áradó érzelmek miatt. Óvatosan megfordulok az ölében, szembe nézek vele, majd egyre közelebb hajolok. Alig egy centi van köztünk, amikor valaki velőtrázóan sikolt. A mögöttem ülő hős teste megfeszül, pont mint az enyém. Gyorsan talpra áll, engem magához ölel és leereszkedik a teraszra. Riadtan nyúlok előre, mire mind a ketten a földón kötünk ki, de legalább az a szörny nem csapott le ránk. Olyan, mint egy emberi pók.

   – Marinette, menj innen! Rohanj, ahogy csak tudsz! – Macska mélyen a szemembe néz, majd a lift felé terel, de a pók utunkat állja.

   – Nocsak, Fekete Macska, csak nem ő barátnőd? Hogy ez milyen édes! – kacag fel bajjósló hangon a fiú. Amíg nevet, a csápja akcióba lendül, eltalálja Macskát, aki elterül a földön. Remegő lábakkal állok, amikor a szörny felém fordul.

   – Most te jössz! – egyik csápja elindul felém, de félúton találkozik Macska botjával.

   – Ne! Érj! Hozzá! – Olyan dühvel mondja a szavakat, amiket még sosem hallottam tőle. A pók csak rá figyel, így van időm a lifthez rohanni. Macska keményen harcol a fura szerzettel, amiben biztosan egy Akuma van. Amint a lift ajtaja becsukódik, még látom Macskát, majd ahogy megint elterül.

   – Tikki, pöttyöket fel! – kiabálom habozás nélkül. Amint leérek a földszintre, heves rohanásba kezdek, lendítem a jojómat és felrepülök bajban lévő társam mellé. Épp időben érkezek, a fegyveremmel gyorsan elkapom a pók két csápját, ami Macska felé nyúlt egy perce.

   – Időben! – nyöszörgi a társam. A szája felhasadt és vér szivárog belőle, de nem törődik vele. Letörli és a botját használva, újra támadásba lendül. Én is cselekszem, támadom, ütöm, rúgom, ahogy csak bírom, de engem is keményen odavág a fémszerkezethez.

   – Katica! – ordítja Macska, és felém kezd rohanni, de őt is megragadja egy csáp.

   – Adjátok át a Talizmánjaitokat és akkor megkímélek! – mondja parancsolóan. Nehezen felülök és végig nézek rajta. Nincs rajta túl sok minden, csak egy öv, valószínű, hogy abba van az Akuma. Ránézek a társamra, aki hasonló pózban ül. Rámutatok kedves barátunkra, majd magamon, ahol övet szokás hordani. Aprót bólint, majd nagy nehezen feltápászkodik. Követem a példáját, a szörny csak rám figyel, így Macskának van ideje leszedni az övet.

   – Ne nézzetek hülyének! – kiabál rám, miközben ő kivédi a támadásaimat, én meg az övéit. Végül sikerül három csápját összekötnöm, Macska mögötte felugrott, de a pók az utolsó pillanatban a földhöz vágta. Szörnyű hangot adott ki, ahogy a teste újra a fémszerkezetnek csattant. Visszahúztam a jojómat és egy pillanat alatt a teste mellé térdeltem.

   – Sajnálom, hogy nem tehettem többet, Bogárkám! – suttogja rekedten. Arcomon végigfolyik egy könnycsepp, az ereimbe plusz adrenalin kerül. A csodaszép párizsi eget szürke esőfelhők lepik el, alig egy perc alatt már szakad is az eső.

   – Ne! Érj! Hozzá! – kiabálom. Megpörgetem a jojómat, egészen magasra lendítve. – Szerencsetalizmán! – A kezembe egy másik jojó esik, ami kiköpött mása az eredetinek. Ellépek a társam gyenge testétől, majd pörgetni kezdem a jojókat. Az eső szakadatlanul ömlik, nehezen látom ellenfelemet, de ez rá is igaz. Telnek a percek, mire sikerül összeakasztani a lábait, és a földre zuhan. Gyorsan odasietek, hogy levehessem az övét, de a karjával eltaszít. A nagy esésemet az éppen kiérkező híradóshelikopter le is videózta. Remegek, ahogy újra felállok. Fázok, de muszáj Macskáért küzdenem! Letörlöm a könnyeimet, erőt veszek magamon, de a pók újra leszorít. Ezúttal nem tudok felállni.

*Macska*

   Tehetetlenül nézem, ahogy az a rondaság veri azt a lányt, aki életem első szerelme volt. Alig bírom megmozdítani a karom, de kénytelen vagyok. Nem hagyom, hogy bántsa Katicát!

   Sikerül talpra állnom, elveszem a botot a hátamtól, majd elindulok a ronda pók felé. Ő már nem számít rám, így oldalról le tudom lökni a társamról. Miközben esik leszedem az övét és Katicához dobom. A pók feláll, még úgy is harcol, hogy az Akuma nincs nála. Legyen az övben, könyörgök!

   – Ideje, hogy megtisztulj! – Csak ennyit hallok, miközben a pók utoljára leszorít. A testét fekete füst veszi körül, a szörny eltűnik és egy kisfiú marad ott. Rá egy pillanattal később milliónyi apró katicabogár repül körbe, az előbb érzett fájdalmam egyből eltűnik. Minden visszatér a rendes kerékvágásba.

   – Mindenki jól van? – kérdi egy rendőr a lift mellől. Ránézek Katicára, aki könnyes szemekkel néz engem. Felkapom a fekete hajú kisfiút és a rendőr kezébe nyomom.

   – Minden rendben! – Amint elfordulok tőle majdnem feldőlök, olyan erővel jön nekem Katica. Szorosan karolja a nyakamat, mint aki nem akar elengedni. Enyhén eltolom magamtól, apró puszit adok a homlokára.

   – Jól vagy? – Nem válaszol, csak bólint. Én is átkarolom, nedves haja a vállamhoz tapad. Hallom a fülbevalója csipogását, mire teljesen eltolom magamtól. – Menned kell!

   – Macska... – kezd bele, de leintem.

   – Sajnálom! – Az arcán lecsurgó esőcseppek közé könnyek keverednek, de bólint és egy másodperccel később már ott sincs. A fejembe kezd minden visszatérni. MARINETTE!

*Marinette/Katica*

   Éppen úgy érkezek a tetőmre, hogy visszaváltozok. A ruhám száraz, de perceken belül el is ázik. Tudom, hogy Macska ide fog jönni. A lábam még remeg, habár a Talizmán részben rendbe hozott.

   – Marinette! – Tikki aggódó hangja kitaszít a bambulásomból.

– Elmondom neki, hogy én vagyok Katica! – határozom el. Teljesen magabiztosnak hangzok, de belül legkevésbé sem vagyok az. Felemelem a kardigánomat, hogy piros Kwamim elbújhasson alá. Látom Macska közeledő alakját, majd egy percen belül előttem guggol.

   – Istenem, annyira aggódtam érted! – suttogja. Válaszra nem is hagy időt, azonnal megcsókol. Keze az arcomon van, így jól hallom a gyűrűje jelzését. Nem törődik vele, csak csókol, mintha sosem akarna elengedni. Lehunyom a szemem és teljesen beleveszek. Akkor sem nyitom ki, amikor zöld fény szűrődik át rajta.

   – De nyálasak vagytok! – hallok egy öklendező hangot. Elszakadok Macskától, kinyitom a szemem. A megszokott zöld macskaszemei sokkal emberibbek, de ezeket is láttam már valahol. A szőke tincsek. A zöld szemek. A mosolya.

   – Adrien? – lehelem. Keze a derekamra siklik, nedves haja az arcába tapad.

   – Létezik, hogy nem utálsz nagyon? – kérdi kicsit nevetve. Elkerekedik a szemem, ahogy végig nézek rajta, tényleg ő-e az. Amikor megbizonyosodom, a kis fekete macskát nézem, ami mellette lebeg.

   – Plagg vagyok! – „mutatkozik be”.

   – De... de hogyan? – suttogom még mindig kábultan.

   – Nem tudtam elmondani, pedig el akartam. Tudom, már akkor el kellett volna mondanom, amikor először megcsókoltalak, de féltem, hogy ha tudnád, hogy én vagyok, akkor elutasítanál – Nem néz a szemembe, de kicsit közelebb von magához. Átkarolom a nyakát és odabújok hozzá. Lábujjhegyre állok, hogy a fülébe suttoghassak.

   – É-én sem voltam őszinte – motyogom. Kicsit elhúzódok, farkasszemet nézek a zavarodott tekintetével, majd kiengedem Tikkit a ruhám alól.

   – Ez... ez egy Kwami?

   – Ez a katica-kwami – helyesbítek. Nem merek ránézni az előttem álló fiúra. Nincs más zaj, csak az eső kopogása és az ég dörgése. Összerezzenek, amikor hangosan felnevet.

   – Te vagy Katica! – Felemelem a fejem, de csak azt látom, hogy nevet. Értetlenül nézek rá, mire kedvesen elmosolyodik. – Nem érted?

   – Nem.

   – Vakok voltunk! Hisz te engem kedvelsz, én meg téged. Egész idő alatt egymás miatt utasítottuk el a másikat – még mindig nevet, de én csak döbbentem nézek rá.

   – Akkor is kedvelnél, ha nem én lennék Katica? – kérdem suttogva. A rózsás kaspót nézem a földön, de Adrien az állam alá dugja egy ujját és megemeli a fejem.

   – Igen, akkor is! Nem véletlenül járok veled három hónapja – kacsint. Megremeg a lábam. Három hónapja a világhírű Adrien Agreste-vel járok!

   – Te jó ég! – suttogom.

   – Szeretlek Marinette! – suttogja. A fejemre támasztja az övét. A szívem úgy ver, mint egy őrült, és a fülemben hallom ezt. Átkarolom Adrient és a vállába fúrom az arcom.

   – Szeretlek – suttogom én is. A válla remegni kezd, ahogy nevet, és az arcom még vörösebb lesz.

   – Én már Valentin napon el akartam mondani, csak hát... tudod, volt egy kis bökkenő.

   – És a levél? – nézek fel rá. Valószínűleg olyan értetlen az arcom, mint az övé.

   – Milyen levél?

   – A vers – motyogom. Elkerekedik a szeme, ahogy rájön, miről beszélek.

   – Nálad van a versem?! – kérdi. – Akkor te írtál rá választ?

   – Ne mond, hogy megtartottad! – újra a vállába temetem az arcom, hogy ne lássa mennyire vörös

   – De. Megtartottam. Majdnem minden nap elolvasom. Azóta is gondolkodok, hogy ki küldte. Hogy ki találta meg az enyémet.

   – Előszeretettel felejtem el aláírni a dolgokat – nevetek fel. Kicsit hátrébb hajolok, hogy a szemébe nézhessek. Ő is olyan pirospozsgás, mint én. Az eső kezd elállni, a nap kisütni. A szél szerencsére nem fúj, így nem fázok, de biztosan náthás leszek, magamat ismerve.

   – Akkor most....?

   – Akkor?

   – Még mindig együtt vagyunk? – félénken kérdi, mire mosolyra húzódik a szám.

   – Igen! – kiabálom és a nyakába vetem magam. Elveszti az egyensúlyát és a földre zuhanunk.

   – Jesszus, te lány! – nevet ő is és édesen megcsókol. Pár percig így vagyunk, mire kicsit elenged.

   – Hova lettek a Kwamik? – nézek szét a tetőmön. Plagg és Tikki egy nagyobb levél alá behúzódva beszélgetnek. Visszanézek Adrienre, nedves tincsek tapadnak a homlokára, amiket félre söprök. A mosolya megfizethetetlen. Három hónapja azt hittem ez lehetetlen. Hogy sosem fogom ilyen boldognak érezni. Úgy látszik tévedtem. És a katicabogarak tényleg szerencsét hoznak.

   Most, hogy a társammal ilyen közel kerültünk egymással, nincs az a gonosz, aki minket el tudna szakítani. És így biztos lesz a győzelmünk Halálfej felett.

Jár a cuki Adrinette! ^^

________________

P.S.: Azt hittétek ilyen könnyen megszabadultok tőlem? Na azt már nem! Lesz még két kissztori, kis hatszáz-szavas a mostani karaktereinkhez.

Na most! Sziasztok! Kellemes nyári szünetet! :)